Hát itt lenne az új rész!!
Remélem tetszeni fog és, hogy elég hosszú lett!:))
Nem is szaporíítanám tovább a szót! Enjoy!<3
-Naaa! Nem kell azt szégyellni, hogy ti már ismeritek egymást! Fenébe a formaságokkal! Mi megértjük, hogy ti már mindent megbeszéltetek a koncert alatt csupán szemkontaktussal! Bár megmondom őszintén, kicsit csodálkozom, hogy ilyen hamar eljutottatok, az „olvasunk egymás gondolataiban” szintig, de hát nem lehet mindenki olyan régimódi, mint én - hadarta, és már alig bírta, hogy ne pukkadjon ki belőle a nevetés a rémült képünket látva.
-Miről beszélsz, te éhenkórász?? Inkább menyjünk, együnk valamit az egyik KFC-be, mert úgy látszik az agyadra ment az éhség- mondta Liam, majd rámkacsintott, mint bajtás- a bajtásra. Én csak egy hálás pillantást küldtem felé, mert nem hagyta, hogy égjek/égjünk.
-Szóval-fordult felém, immár teljes testtel. ÉN pedig hálát adtam Istennek, hogy egy igencsak lenge atlétát viselt, mert így legalább végig tudtam legeltetni a szemem izmos felsőtestén(már amennyi látszott belőle…és örülök, hogy nem félmesztelenül/mesztelenül állt előttem, mert úgy tűnt, a részletek alapján, hogy elájultam volna látványtól..) és karjain - Liam Payne vagyok-nyújtotta felém karját, és mosolyogva konstantálta, hogy nagyon is bejön nekem az atlétája. Pimaszul meg is jegyezte:
-Látom tetszik a felsőm.
-Hogy mi?? Dehogy! Cöhh…ugyanmár – védekeztem, talán túl hamar, mert a mosolya csak szélesedett, mikor észrevette, hogy sikerült zavarbahoznia…- Amanda Johnson vagyok-mutatkoztam be, miközben elfogadtam a felém nyúló kezét-és, ha már a ruhadaraboknál tartunk…-kezdtem sejtelmesen-úgy látom bejön a szoknyám-utaltam a testhez-simuló darabra és arra, hogy láttam ám, amikor kimért pillantásokkal végigméri „adottságaimat”.
-Neeeeeeeeeeem….dehogy!-védekezett, olyan hevesen, mint ahogy én előbb – ilyen rossz feneket még életemben nem láttam! Ööööööö, akarom mondani szoknyát!-mondta, de akkor már késő volt. Elárulta magát! Én pedig csak elnevettem magam, milyen könnyen zavarba jött!
-Öhm, tubicáim-jött oda Louis, akit csak most vetem észre hogy VÉGIG OTT ÁLLT(!!!) és testközelből figyelt minket. Ilyenkor kedvem lenne végiggondolni az életem, és aztán feltenni magamnak a kédést: "Vajon, hogy kerültem ide?". :D-én elhiszem, hogy jó egymás kezét szorongatni..de csak úgy jelezném, hogy vagy 5 perce rázzátok egymás kacsóját!! – ugyanakkor, és ugyanolyan hirtelen húztuk vissza a kezünket magunk mellé.
Pár perc múlva Niall emelkedett szólásra:
-Emberek! Nagyon örülök, hogy ti ilyen jól elbeszélgettek, néhányan enyelegtek-nézett szemrehányóan rám, és Liamre..-viszont vannak itt olyan emberek, akik nem csak magányosan ácsorognak, hanem még éhesek is!! És tudjátok, hogy nálam ez mekkora gond, igaz?? Naaa, szerintem is! Akkor azt javaslom, csatlakozzunk Liam-hez!
-Ezt hogy érted?? Én nem megyek sehova…-nézett értetlenül Li.
-Ó, dehogynem!!-tiltakozott Niall-hát nem az előbb mondtad, hogy a KFC-be készülsz?? Nem fogadok el nemleges választ!!-tette fel a mutatóujját.
-Öööö, hát akkor, hallottátok Niall-t! Indulunk!
-Naaaa, ez a beszéd!-kiálltotta elégedetten Niall.
10 perc múlva, már a közeli KFC egyik eldugodtabb „boxában” üldögéltünk. Az ülésrend a következőképpen alakult: az asztalfőn Louis(ki más??), legszélen Zayn, vele szemben Niall. Zayn mellett én, velem szemben Liam. Mellettem Harry, vele szemben pedig Liz foglalt helyet.
-Tehát. Lányok! - kezdte a faggatózást Louis - az én látványomon, tehetségemen, sármomon és sexységemen kívül, mi csábított el benneteket a koncertünkre?? Mondjatok 3 okot. És akkor egyet már ki is pipálhatunk. Mondjuk én már a többit is tudom, de hagyom, hadd mondjátok el ti!-kacsintott ránk.
-Óóóó, ne fogdd vissza magad! Áruldd el nyugodtan-bíztattam „titkunk” felfedésére Lou barátunkat.
-Ha te mondod! Tehát, azt is tudom, hogy azért vettetek VIP jegyeket, mert engem akartarok látni koncert után, izzadtan, kidülledő izmokkal.
-Basszus…azthittem nem ilyen egyértelmű!-tettem úgy, mintha „most nagyon lesokkolt” volna.
-Ahhjj-sóhajtott lemondóan Liz-nem hiszem el, hogy kitaláltad! Francba!!
-Hölgyeim, hölgyeim! Ne ugorjunk fejet rögvest a kétségek tengerébe! - vigasztalt(?) Louis - Én szeretem azokat a nőket, akik tudják, hogy mit akarnak. Pláne, ha az, amit akarnak, én vagyok…és most bevallom, egy kicsit dühös vagyok, hogy eljöttünk az öltözőből. Biztos vagyok benne, ha ott maradunk fergeteges éjszakánk lehetett volna!-sóhajtott „gondterhelten”. Én már épp nevetni akartam, felfedve ezzel a nem túl nagy titkunkat, miszerint színjáték volt az egész. De gyorsan magamba folytottam, a kibuggyanó nevetésemet, ugyanis egyvalaki komolyan vette, kis előadásunkat.
-Álljunk csak meg egy percre!! Most komolyan azt hiszitek, hogy itt történni fog bármi ilyesmi is NÉLKÜLEM??-háborodott fel Harry egy perc alatt - Hát, nagyot csalódtam bennetek. Ráadásul, ez azt jelentené, hogy fölöslegsen vettem meg tegnap azt az aranytangát??-kérdezte. Na, én eddig bírtam. Kibukott belőlem a röhögés.-Ajjajjj..ugye ezt nem mondtam ki hangosan?-kérdezte kétségbeeseve.
-Óóóó, nagyon is!-nevettem, és ezzel nem voltam egyedül.
-Most meg mit nevettek?? Halljátok? Tök formás seggem van benne! - próbált védekezni, de akkor már az ő arcán is megjelent egy csibészes mosoly, majd miután teljesen felfogta a dolog abszturditását belőle is kitört a nevetés. Mikor befejeztük Harry kicikizését, és mindenkinek sikerült lenyugodnia, tovább folytattuk a beszélgetést. Vagyis nem. Emlékeztek arra, hogy azt mondtam MINDENKINEK sikerült lenyugodnia? Felejtsétek el. Hogy miért? Drága, egyetlen Elizabeth barátnőm MEGINT annyira belefeledkezett a röhögésbe, hogy észre sem vette, hogy a körülötte ülők, már korántsem szórakoznak olyan jól.
-Méghogy formás segg!-csapkodta az asztalt, miközben a szemét törölgette-Hahahaha, ha ha…-igen…ekkor vette észre, hogy már csak ő nevet-Öhmmm….
-Hadd segítsek, a kimagyarázásban! - kezdte Harry - Annyira zavarba jöttél még a gondolattól is, hogy tangában láthass, hogy az idétlen vihogásod mögé palástoltad a zavarodat.
-Akkor most én hadd segítsek: egy, nem vihogok idétlenül. Sőt. Nem vihogok egyáltalán. Másodszor is a „formás”-mutogatott folyamatosan idézőjeleket a levegőben-feneked látványa, vagy elképzelése nem hogy nem hoz zavarba, de mégcsak nem is izgat!
-Ahhhhhhhhha. Fogadjunk?-nyújtotta a kezét.
-Még szép!-fogadta el Bongyor kezét barátném. Miután kezet ráztak mindketten valami ilyesmit dörmögtek:
„Cöhh..veszíteni fogsz! Méghogy nem fog zavarba hozni…”/Harry/
„Cöhh..te fogsz veszíteni! Méghogy zavarba fog hozni! Jó poén...haha haha ha/Lizzy/
Eközben Liam fordult hozzám, és azt kérdezte:
-De most komolyan. Hogy-hogy eljöttetek ma? Nem tűntök túl nagy rajongóknak attól eltekintve, hogy majdnem minden számunkat kívülről fújjátok, össze-vissza ugráltatok, tomboltatok és sikítottatok egész éjjel...
-Ha-ha-ha - röhögtem erőltetteten - bírom a humorod! Najó. Komolyra fordítva a szót: igazából nem nagy sztori. Legyen mondjuk a címe: Liz berontott a szobámba és eleinte csak artikulálatlanul üvöltött, majd azt közölte sikítozva, hogy szerzett 2 VIP jegyet a One Direction következő londoni koncertjére, ami ráadásul ma van. A történet pedig a következő: tudtam, hogy Liz nagyon szeret benneteket, és mivel aznap estére nem volt programom, ezért gondoltam miért is állnék annak útjába, hogy Lizzy eltöltse feltehetőleg élete legjobb és legizgalmasabb estéjét? Plusz amúgy is.. én szeretem kihasználni az életem, és megismerni az új dolgokat. Félreértés ne essék. Semmi bajom a régiekkel. Inkább a megszokott dolgokat rühellem. Mi a jó abban, ha mindennap felkelünk és rutinból csináljuk végig a napot? Ennyi erővel veszek magamnak egy ember méretű mókuskereket. Reggel beszállok, és haddszóljon, estéig ki se jövök. Mindig a változatosságra törekszem.
-Azért festetted be ilyen kékesre a hajad végét is? Azért nem olyan „megszokott” színű?-kérdezte Louis. Egyébként, legalább olyan fejjel néztek rám, mint egy csapat gyerek, akik estimesére várnak.
-Igen, igazából ezzel próbálom kifejezni magam. Azt, hogy milyen az életstílusom. Vagy nem is tudom. Persze az is benne van a dologban, hogy már nagynagyonagyon kiskamasz korom óta arra vágytam, hogy színesíthessem a hajamat. Éshát most, hogy már nem 13 éves vagyok meg is tehetem-mosolyodtam el, ahogy magam elé képzeltem a 13 éves, hisztiző énemet, aki éppen próbálja meggyőzni a szüleit arról, hogy ez „milyen jó dolog” éshogy „nagyon szeretném” továbbá „nemigaz, hogy miért nem lehet”.
-Mikor is festetted be legelőször?-állt be Lizzy is a " Mesére Várók Klubb"jába.
-Azthiszem 16 lehettem. Már csak arra emlékszem, hogy együtt elmentünk egy fodrászhoz, kiszívattam a hajam végét. Aztán szereztünk valahonnan rózsaszín hajszínezőt, és otthon legalább 3 órán keresztül szerencsétlenkedtünk, mire sikerült.
-Télleg’! És úúú, mikor anyud meglátta. Na az elég durva jelenet volt! - nevetett nosztalgiázva barátnőm - „Ezt mégis hogy képzelted kislányom?” és kiabállt! De még hogy! Soha nem láttam olyan dühösnek. Aztán arra is emlékszem, hogy este bejött a szobádba, és közölte, hogy igazából tetszik neki, csak haragszik, hogy nem kérdezted meg.
-Igen! Azóta van egy „Amanda hajat fest” nap, három hónaponként!-mondtam, és ezen a fiúk is elmosolyodtak.
-És mondjátok csak! Van testvéretek?
-Nekem van 3 bátyám: Adam a legidősebb, ő 25 éves. Aztán jön Steve - rajta muszály volt elmosolyodnom - ő 23 és ott van még Brian, aki 20. Továbbá van 2 hugicám. Ők 4 évesek, és ikrek. Ők nem az édestestvéreim. Anyáék örökbefogadták őket. Ami, megvallom az őszintét meg is látszik, ugyanis két huncut néger kislányról van szó. Onnan lehet őket megkülönböztetni, hogy Nikol sosem engedi, hogy hozzáérjenek a hajához, míg Sam imádja.
-Tuti nagyon aranyosak! - jött elő Harry-ből az apaösztön. - Nekem van egy keresztlányom, Lux. Egy tünemény. Nagyon szeretem. Ő is 4 éves! Majd játszhatnának néha együt!-csillant fel a szeme.
-Én semmi akadályát nem látom!-mosolyodtam el.
-És Liz?? Te hogy állsz család-ügyileg?-kérdezte Niall.
-Szarul-mondta.
