2014. február 23., vasárnap

3.rész/1.-A koncert

Kedves olvasók!
Ez a rész, a koncertről szól. Az eredeti, koncertRŐL szóló rész, (aminek ugyebár ez az 'első fele') brutálisan hosszú lett, ezért kellett kétfelé "osztani". 
Remélem tetszeni fog, és azt is, hogy egy kicsit azért 'átérezhető' a 'fíííling'.:)
Akkor jó olvasást, és, ha tetszik a rész vagy éppen építő kritikátok van számomra akkor kommenteljetek! Persze nem kötelező, de jobb, ha tőlem tudjátok, hogy tudom hol laktok, ismerem a szeretteiteket és MEGTALÁLLAK TITEKET!:D:D:D:D::D:
Jó, oké. Én is tudom, hogy "hatttalmas" "poén" volt...:D
Ennyit szerettem volna!:)

Csók, *L



Aztán hirtelen kivilágosodott az egész. Az 5 fiú szinte berobbant a színpadra. Szó szerint. Hirtelen nem tudtam hova nézzek.
Mindegyikük helyesebb volt, mint az újságokban vagy bárhol ahol eddig láthattam őket. És mindegyiküknek levakarhatatlan vigyor és elégedettség ült ki az arcára, amikor konstantálták, hogy a tömeg 1000000000000000000000000 decibellel sikít. És értük sikít. Nem tűntek beképzeltnek. Egyáltalán! Boldogok voltak, és ahogy rájuk néztem engem is elöntött a boldogság. Ami bennük volt tökéletesen átvetítették a közönségükre.

Igazából biztos vagyok benne, hogy a dobhártyám károsodott, de megérte. A látvány fantasztikus volt. A kivetítőkön „elővideó” helyét átvette egy nagy palota képe. A közönség tombolt. Néhol telefonkijelzőkkel, néhol kis foszfor csíkokkal(??) világítottak. Viszont egy valami közös volt: mindenki sikított, ahogy a csövön kifért. Videóztak, fényképeztek, ajándékokat dobáltak fel a színpadra, plakátokat tartottak és szakadatlanul üvöltöttek.  A fiúk még engem is megleptek milyen jól énekeltek. Nem erre számítottam, de a lehető legkellemesebben csalódtam! Az első szám, ahogy a refrénekből és Lizzy üvöltéséből kivettem az Up All Night volt.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem kezdtem el én is együtt sikítani, ugrálni és artikulálatlanul üvölteni a dalszövegek azon részét amit tudtam. Mert így volt.
Az első szám után volt egy kis köszöntés, amit Louis-tól hallhattnuk.
Ezután az I Would  következett. Lizzel összekapaszkodtunk és egyszerre ugráltunk fel-le, fel-le és közben mosolyogva üvöltöztünk. Mivel mi elég közel voltunk a fiúkhoz, ezért elég sűrűn pillantgattak le ránk. Először Harry integett, és mosolygott le ránk, majd a többiek is intettek felénk. Mi pedig tomboltunk, ahogy csak tudtunk.

Akkor már éreztem, hogy ez az este más lesz. Hogy ez az este megváltoztatja az életemet.

Ez az érzés először akkor fogott el amikor az a mogyoróbarna szempár lenézett rám. Először szinte legyökerezett a lábam, de utána rajöttem, hogyha ennek a (minden túlzás nélkül) leghelyesebb fiúnak, akit az életemben láttam RÁM tévedt a tekintete, akkor már visszamosolygok rá, egy kacsintás kíséretében és intek.
Reakcómon Liam (merthogy ez a neve. Liztől is megkérdeztem a biztonság kedvéért!!) először meglepődött, majd egy sármos mosoly kíséretében visszaintett. Mondhatnám, hogy elkapta a tekintetét, de nem. Nem tudom mióta nézhettünk egymást.
Egyszercsak azt vettem észre, hogy a szőke ír odasétál Liam-hez, követi a tekintetét, megnéz magának, majd megböki a vállát és azt mondja a fülébe. Vagy legalábbis valami ilyesmit tudtam leolvasni a szájáról:
-Az oké, hogy ez a lány gyönyörű és úgy látom neki is tetszel te, de haver! Épp egy koncert kellős közepéén kell elkezdened csajozni?? Ejnye, Li! Rossz kisfiú vagy!-röhögött-Amúgy nyugi. VIP-s a csaj. Ha tényleg annyira érdekel koncert után találkoztok. Viszont addig is türtőztesd magad. És a kisliamet is.
-IDIÓTA-mondta, majd kicsit elpirulva elnevette magát.
Ez után a Heart Attack című szám következett.
A "Szívroham" után(szó szerint..)a More Than This jött. Azt hiszem ez a kedvencen az eddigiek közül. Először is, mert mindannyian csodálatosan énekeltek(mondanom sem kell, melyik szóló jött be nekem a legjobban...), másodszor pedig a szövege miatt.
A koncert alatt megállapítottam, hogy Zayn hangja vetekszik a Liamével. Utánuk jön Harry(legalábbis az én rangsorolásom szerint), akit Niall és Louis követ.


*Liz szerint a világ*

-’Ive been waaaaaaaaaiting all this time to finally say it,but now I see your heart’s been taken
And nothing could be worseeeeeeeeeeeeeee
Baby, I loved you first!!!!!!!!!
Had my chanses, could've been where he is standing that's what hurts me mooost, Girl i came soo clooose but now you'lll never knooooooooow BABY I LOVED YOU FIRST!!-ó te jó ég!! Niall összevissza táncolt, mikozben Liam úgy tett, mintha simogatná az egész testét!:D:D:D:DD: Szegény Zayn próbállta megőrizni a komolyságát, de nem nagyon ment neki. Áááá és akkor most egy tökös gitárszólóóóó!!-Váááááááááááááááááááááááááá-sikítottam egy óriásit.
-Londoooooon! Mi vagyunk a One Direction, és köszönjük, hogy eljöttetek ma este ide!! Mindenkit látunk egyesével! Látlak titeket ezen az oldalon-mondta Harry-látlak titeket ott hátul, itt elől, ééééééééééééééés lent a földön!!-óriásit sikítottam. Amandával együtt. Egész estére ezt terveztem: üvöltés, ordítás, sikítás(és ezek szinonímái), éneklés. És mosolygok. Mosolygok és nevetek végig.
-A következő dalt, nem biztos, hogy mindannyian ismeritek...ez a ONE THING!-mondta és elnevette magát.
-Áááááááááááááááááááááááá-sikítottam!!
*fél perc múlva*
-Cause u"ve got that One Thing!! Get out get out get out my head!!
Véigénekeltük az EGÉSZET. Igen többes szám. Ezt Amanda is tudta. Bár ki nem?
Mikor ennek a számnak vége lett a fiúk elmentek átöltözni.

Újabb videó következett a kivetítőn, ami a buli utáni állapotot mutatta meg. Louis hálózsákban a földön, Niall gazdagodott egy bajusszal, Liam pedig rózsaszín fülvédőben súrolt. Zayn egy csirke jelmezben kelt. Louis már felöltözve megy be Harryhez, aki éppen egy rózsaszín kecskével osztja meg a fürdőszobáját. Mindenki fürdik, feöltöznek, és elindulnak. Isteeeeeneemmm de édik!!! Ahhhwww*.*

Mikor visszatértek az új outfitjeikben, a C'mon C'mon következett. Hihi. Ezt a fiúk a tipikus "One Direction dance-szel" ékesítették meg.
De aranyosak!! Mindenki felvett valami kis felöltőt. Ki zakót, ki kabátkát.


*Eközben  Amandában. ha-ha-ha*

Liam-mel azóta is tartottuk a szemkontaktust. Oké, nyilván csak egy-egy pillanatra, de mindig megyőződtünk róla, hogy ott van e még a másik(?).
Niall Éhenkórász Horan átírta a szövegét a Change MyMind-ban:
Baby if u say u want me to DRIVE, TO KFC? ha-ha-ha, de vicces.:D
Egyébként e dal alatt rááltak egy nagy tégalalap alakú felületre, vagy mire, ami….. jóég. Felemelkedett olyan magasra, hogy én már tuti behánytam volna, és át"szállította" őket egy kisebb színpadra
Miután leszálltak az emelőről, mi is átsétálhattunk annaka színpadnak a széléhez, hogy ugyanolyan közelről szemlélhessük őket.
A One Way Or Another következett. Imádom ezt a számot, és úgytűnt ezzel nem vagyok egyedül. Mondjuk én még az eredeti változatot ismertem, de ez sem volt sokkal másabb.
Egy idő után összekapaszkodtunk Lizzy-vel és csak ugráltunk össze-vissza, üvöltöttük a szöveget és nevettünk. Mikor észrevettem, hogy nem csak mi nevetünk saját magunkon, hanem Harry és Zayn is elég jól szórakoznak rajtunk valamilyen gyerekes módon kinyújtottam a nyelvem rájuk. Ezen méginkább nevettek. De nem bántam.
A Teenage Kicks következett. Én nem ismertem, de ez is azonnal megtetszett. Egyébként megjegyezném, hogy ez a szám biztos, hogy Niall kedvencei közé tartozott, mert önfeledten ugrándozott rá. Egy gitár-és dobszóló következett. Egy pillanatra abbamaradt és Liam ennyit kiálltott:
-Sikííííts!!-és mi eleget tettünk. Azthiszem beszakadt a dobhártyám. Ettől függetlenül tovább folytattuk az ugrálással megfűszerezett artikulálatlan kiabálást. Mostmár Liam is jól szórakozott rajtunk.
-Mindenki jól érzi magát??-sikítottunk-Most jöjjenek a TWITTER KÉRDÉSEK!!-jelentette be Niall. Én nem tudtam, hogy mit jelent, viszont Liz majd megőrült mellettem mikor megtudta.
-Sbadaba tibabitu türürürüürtü -énekelte Liam.
-Óóóó, látom ott a plakátokat. "69, Harry, vegyél feleségül." Micsoda? Ő az enyém!-kiálltotta Louis és nevetett. Liam meginterjúvolt mindenkit:
-Szia Zayn.
-Szia Leyyuum.-nevetett.
-Hogy érzed magad? Jól? Oké. Szia Louis!-mondta esélyt sem adva Zayn-nek a válaszadásra.
-Szia Suzy.
-Mivan??-röhögte el magát az ideiglenes interjús.
-Szóóóóval. Első twitter kérdés: Niall, mi a kedvenc olasz kajád?
-Öhhhmm..nehéz kérdés...talán a kalsszikus pizza. Bár nem tudom...
-Liam, neked?
-Fagyi. Abszolút-és ez így ment tovább. A kérdések jöttek és a fiúk egyre nagyobb hülyeségeket válaszoltak. A rajongók viszont fáradatlanul üvöltöttek tovább.
A Last First Kiss következett. Ez alatt a szám alatt, megint ráálltak arra a kis emelőre és mialatt elénekelték visszaszállítódtak a nagyszínpadra.
Van valami, amit viszont be kell vallanom. A Last First Kiss, az egyetlen olyan szám, amit már nagyon sokszor meghallgattam és szinte kívülről tudom. Emlékszem először egy rádióban hallottam, és mivel a címét nem árulta el  műsorvezető(mert miért is tette volna..-_-) hetekig nyomoztam, mire megtaláltam. De abszolút megérte!
Visszasétáltunk a nagyszínpadhoz.
A Moments következett. Majdnem elsírtam magam, mert olyan gyönyörűen énekelték. Szóval én MAJDNEM elsírtam magam. Viszont Liz bőgött. Őt nem gátolta semmi. És amikor belenéztem a könnyes szemeibe rögtön tudtam, mire gondol. Elizabeth-tel nem rég(a kapcsolatok vége utáni szenvedési időszakban mért nem rég) szakított a barátja, Nick. Mondanom sem kell, csúnya szakítás volt. Liz isszonyatosan szerelmes volt a fiúba, és a fiú is belé. Aha…csak 1 év felhőtlen kapcsolat után Nick egyszercsak közölte vele, hogy ő már "megunta" Lizzy-t és nem kíváncsi rá többet. Liz teljesen összetört. Hetekig ki sem jött a szobájából, és ezt a számot hallgatta olyan hangerővel, hogy senki ne hallhassa a sírását. Rengeteg munkámba tellett, mire végre sikerült kirángatnom a barlangjából és ráébresztenem arra, hogy az a mocsadék egyszerűen NEM ÉRDEMLI MEG. Ám sajnos a seb, amit ez az idióta ejetett szegénykém szívében, még így, egy fél év után sem gyógyult be annyira, hogy sírás nélkül végig tudja hallgatni ezt a számot. Gondolom nem kell magyaráznom, mennyire kivolt…
Szóval, amikor belenéztem könnyes szemeibe nem szóltam semmit, hanem csak átöleltem olyan szorosan, ahogy csak tudtam. Belezokogott a vállamba, de olyan fájdalmasan, hogy nem tudtam, mit csináljak. Egyszerűen vele együtt sírtam. (Zárójelekben megjegyzem, hálát adtam az Istennek, hogy vízálló sminket használtam!) Mire mindketten megnyugodtunk, már vége is lett a következő számnak. A Back For You-nak.

Újabb outfitcsere.
Ismét egy "kisvideót" láthattunk.
Miután kiszálltak a kis, zöld kocsiból, amiben addig nyomorogtak, mindannyian különféle maskarákat öltöttek magukra. Louis egy dagi embernek öltözött be, aki „INGYEN ÖLELÉS” táblával nyomult és az utcaemberét ölelgette, ha szerette volna, ha nem. Majd Liam és talán Harry jött. Liam egy ballonkabátos öregbácsinak, Harry pedig egy ugyanolyan néninek. Ők azzal szórakoztak, hogy leejtették a táskájukat, és eljátszották, hogy alig bírják felvenni, mire valaki a segítségükre sietett és felvette, ők elszaladtak. Zayn és Niall rocker utcazenészek voltak, akik szörnyen adták elő a Live While We're Youngot. Némi tánc jött öreg Harry nénitől és Louis "Free Hugs" Tomlinsontól egy kis brékelést is láthattunk. Eközben Niall és Zayn énekeltették a népet. Ezzel párhuzamosan Louishoz odament egy kislány és megölelte, mire ő felfedte, hogy ő valójában a nagy Louis Tomlinson a One Direction-ből.


A fiúk immáron egy kicsit lazább szerelésben énekelték a Summer Love-ot. Ez egy kicsit különlegesre sikerült

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése