2014. május 31., szombat

12.rész-Búcsú

Drága (még megmaradt) Olvasóim!
Először is orbitálisan nagy bocsánatkéréssel tartozom, ugyanis hetek óta nem volt rész, ám ennek megvannak az okai: idén ballagok---->ballagási próbák, búcsú beszéd írás, saját vers tanulása, bcsúzós ének tanulása, családtagok, barátok meghívása, időpontok egyeztetése; bérmálok----->bérmálási kérdések tanulása, imák tanulása, vizsga mind ezekből, a bérmálás szervezés és összeegyeztetése az ÉLETEMMEL(csupa nagy betűkkel), bérma anyuci, bérma szent stb. stb.; vizsgázok-----> hegedű vizsga, vizsgaanyag tanulása, vizsgaanyag gyakorlása, vizsgaanyag előadása, tripla annyi hegedűóra mind emiatt; tanulás----> a tanárok terrorozálnak bennünket, engem nem érintő bukás fenyegetések, TZ-k írása, annak ellenére, hogy idén BALLAGUNK ÉS HAGYJANAK MÁR BÉKÉN, ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ, egyszóval: a diákok lázadnak, a tanárok meg ettől lázasak és akkor még sorolhatnám a magánéleti gondjaimat. Jaaa, és ennek a résznek a megírása, még annyiban volt komplikáltabb, mint a többié, ugyanis ha ezek még nem bizonxulnának "ELÉG"-nek, Anya eltiltott a nettől, még le nem bérmálok (megjegyzem jogosan), így dugiba kellett megírnom azt, amit megírtam, és azt, amit egy ilyen szép kis bevezető szöveg után fogsz (remélem) elolvasni.
So. Mégegyszer bocsi, a késésért!
Remélem tetszeni fog a rész!!!c: Ha így van KOMMENTELJETEK, aminek mondjuk így nincs jelentősége, mert, ha egy árva komment sem érkezik én akkor is írni fogom a történetet továbbra is, szóval BITCH, PLEASE!>.< Najó. Most, hogy beállt nálam az agyhalál, jó olvasást kívánok!:****


-Hát ti?- kérdeztem még mindig nevetve.
-Hát mi...- kezdte Liz, de Harold a szavába vágott.
-Hát mi hazagyalogoltunk, miután Ti azt tanácsoltátok Nekünk, hogy térjünk nyugovóra, de természetesen Mi, igazi rossz kisfiúk/kislányokhoz méltóan nem tettünk ennek eleget, ígyhát mikor elértünk a házatokhoz, a CÉL-hez, leültünk beszélgetni, vagyis felelsz vagy felelszezni, ami annyiban különbözik a felelsz vagy mersztől, hogy..- itt Liam félbeszakította.
-Jó, oké Hazz. Értjük. Hazakísértétek Liz-t, aztán leragadtatok. Nem előadást kértünk, ráadásul részletesebbet, csak egy köbö 2 szavas kielégítő választ...-próbálkozott Liam.
-Na jó. Nem elég, hogy Ti- mutatott Liz-re, Niall-re, Louis-re és Zayn-re- belém folytottáttok a szót és kinevettetek, erre megérkezik a hősszerelmes és még ő is oltogat! Tudjátok mit? Menyjetek a picsába!- sértődött vérig Harold, egy szempillantás alatt.
-Jó nyugiiii! Minden oké- szóltam közbe. -Viszont asszem, mi most bemegyünk, mert én csak most jöttem rá, hogy ROHADT fáradt vagyok, szóval ha nem bánjátok, Nektek is ezt tanácsolnám.
-Igen, igaza van- állt mellém Liz. -A mai nap átestem vagy 20 holtponton, ideje aludni menni.

-Oké, oké. Értjük: finom célzás arra, hogy ideje hazamennünk!- röhögött Niall.
-VISZONT!- kezdte nagy hévvel Louis -Nehogy azt higgyétek, hogy ennyivel leráztok bennünket!!!

-Mi van?- néztem értetlenül és ezzel nem voltam egyedül. Elizabeth is ugyanolyan érdekes fejet vágott.
-Igen!- kezdett heves bólogatásba a többi fiú is, és kezdtem magam úgy érezni, mintha itt mindenki okos lenne, kivéve én vagyok ilyen nyomi. Ja meg Liz.

-Najó. MIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII VAAAAAAN? Mert mostmár komolyan nem értem. Mit nem úsztunk meg? Miről van szó? És egyáltalán: MI? Kezdem magam hülyének érezni...- szólalt meg Liz, aki úgy látszik telepatikus, ugyanis egyre gondoltunk. Ezaz #feellikeasir.<3 (Írói.megjegyz.: Anna<3<3<3)
-Hééj, nyugi tigris!- röhögött Harry. -Csak arra céloztunk, hogy nehogy azt higgyétek, hogy most találkoztatok velünk utoljára, mert nem szabadultok meg tőlünk ilyen gyorsan, és még a telefonszámotok is megvan! Szóval tudunk titeket zaklatni!!- magyarázta meg a félreértést Harry, és megvallom kicsit meg is ijedtem, mert a "zaklatni" szót, olyan csillogással a szemében mondta, mintha legalább egy kis Pedo Mackóval lenne dolgunk...
-Akkor miért nem mondtátok szimplán annyit, hogy még szeretnétek velünk találkozni?- kérdeztem mosolyogva. -Meg amúgy is..nehogy azt higgyétek, hogy Ti vagytok itt az egyedüli furfangos személyek...nekünk is megvan ám a teló számotok, és ha VÉLETLENÜL; mert ugyebár direkt, még véletlenül SEM próbálnátok meg lerázni bennünket...szóval, ha VÉLETLENÜL; és ezt nem tudom elégszer hangsúlyozni, elfelejtenétek bennünket felkeresni, még a végén balesetből felteszem a számaitokat a netre, és akkor majd TÉNYLEG nem tudtok minket felkeresni, mert mindig hívni fognak titeket!- fejeztem be a mondókámat és a végén hallattam egy "MUhahahhahahaha erre nem számítottatok" sátáni kacajt.
-De erre nem fog sor kerülni, mert- kezdte Zayn -hétvégén bulit rendezünk, NÁLUNK, a One Direction házban, kötelező ott alvással és ezennel meg vagytok hívva!!- jelentette be ünnepélyesen, mire mindenki elkezdett ujjongani(??), köztük én is, ugyanis, mikor rákérdezett Louis, hogy megyünk-e, egy határozott "ki nem hagynánk" volt a válaszunk. Így történt, hogy miután Elizabeth Carter, a legjobb barátnőm és legkedvesebb makimajmom elcibált One Direction koncertre és igent mondtam neki, ahogy aztán a buli meghívásra is tettem, eltöltöttem feltehetőleg, életem LEGJOBB azaz L E G J O B B estéjét. De ekkor még nem tudtam, hogy lesz ez még jobb is!

Miután megbeszéltük, hogy ma van csütörtök és péntekről-szombatra lesz a buli, (ami zártkörű és csak páran leszünk, ez fontos) pénteken 4-re átmegyünk, és segítünk az előkészületekben úgy döntöttünk, hogy bemegyünk, mivel mindenkitől elköszöntünk, egy kar ragadta meg a kezemet. Kérdőn fordultam vissza.
-Igen?- kérdeztem mosolyogva, miután megláttam, hogy a kéz gazdája, bizony Liam volt.
-Mit igen? Te csak így itt hagynál engem, minden búcsú nélkül? Se puszi, se pá és be is mész? Hát milyen lány vagy te, Amanda Johnson?
-Ó, bocsáss meg, hogy nem kértem meg a kezed az első randink után(?)- nevettem el magam, de ekkor már ő sem bírta és elröhögte magát.
-Jóó, nem erre gondoltam. De ha már itt tartunk...nyilvános lánykérést szeretnék, nagy felhajtással és sok-sok virággal!!- mondta lányos hangon, közben furán ugrándozva, mire én először furán néztem rá, aztán nagyon nagyot nevettem.
-Najó. ELÉG LEGYEN! Itt várunk rátok már vagy 5 percre! És a mai napon nem pattintassz le bennünket még egyszer, Liam James Payne, mert azt ígérem, hogy nem fogod megúszni rémálmok nélkül, benne VELEM!- kiáltott rá Louis Liam-re és azthiszem, arra akart utalni, hogy siessünk, mert már elegük van a mai napból és mennének. Húha, egy géniusz vagyok. Atyaég.
-Oké, oké. Nyugi! Egy percet kérek! Induljatok el, majd utolérlek!- mondta Liam szemforgatva, majd visszafordult hozzám és mikor tekintete, a zén mosolygós tekintetembe ütközött, egy kicsit megenyhült arckifejezése és lágyen elmosolyodott...c: -Najó. Sajnos gyorsnak kell lennem, szóval a lényegre térek: mivel a fiúknak még előbb megadtad a telefonszámod és nekem nem, mondvánmajd később megadod...de a később nem következett be, szóval, Amanda Johnson. Megadnád nekem a telefonszámodat?- kérdezte annyira úriemberesen, hogy elpirultam.
-Hogy mondhatnék nemet, egy ilyen úriembernek?- mondtam nevetgélve, lányos zavaromban. Miután beírtam neki a számom a mobiljába, Ő is végrehajtotta ugyanezt a telefonomban. Mikor visszaandta megrökönyödve néztem iPhonom kijelzőjét. Amit ott láttam, azt muszály volt szóvá tennem.
-Most komolyan úgy írtad be magam a telefonomba, hogy Liam, a te egyetlen édesed, és utána három x?-kérdeztem nevetve.
-Igen. Akarod tudni, hogy miért?- sejtelmeskedett.
-Na, halljuk!
-Mert, tudtam, hogy mikor meglátod, így fogsz nevetni, ahogy előbb. És már ezért megérte!- mondta olyan romantikusan, hogy azthittem ott folyok el. Ráadásul, az elhangzottak után, közelebb lépett hozzám egy lépéssel, hosszan megcsókolta a homlokom és szinte suttogva így szólt:
-Jó éjt, Am! Remélem sokszor elmondhatom még ezt Neked, hátralévő életemben.- ezzel megfordult és elment és otthagyott engem a libabőrömmel. Azzal, hogy annyira nem mertem felnézni, hogy szinte már belebandzsult a szemem, a beton bámulásában. És a gyomromban a kájnd ov, megbolondult pillangóimmal. Egy ideig még nem tudtam a lábaimat rászánni, hogy bevigyenek engem a biztonságot és melegséget nyújtó házunk ölelő karjaiba(?), ugyanis a lábam földbegyökeredzett, a fejemen, meg ott díszelgett a letörölhetetlen vigyor. Még vagy 10 percig bámulhattam utánuk és közben azon gondolkodtam, hogy mennyire szerencsés lány vagyok. Nem csak azért, mert fantasztikus családom van, egy számomra több mint tökéletes legjobb barátnővel megspékelve, de ma találkoztam 5 olyan emberrel, akik egy, azaz egyetlen egy este alatt, olyan hatással voltak rám, az életemre, a lelkemre és mindenre, hogy hiretelen biztossá vált számomra, hogy Ők még óriási szerepet fognak játszani hátralévő életemben. Ha ez még mindig nem lenne elég, az 5 fiú közül, egyet nagyon megkedveltem. Igen, Liam-ről beszélek( ki másról). Vele kapcsolatban is hirtelen olyan biztossá vált minden. Évek óta arról álmodoztam, hogy legyen egy tökéletes fiú az életemben, akivel tökéletes módon ismerkedem meg és akinek hamarabb fogok megtetszeni, mint Ő nekem. Mert én már belefáradtam abba, hogy meglátok valakit, megismerem és ÉN szeretem meg. ÉN szenvedek. ÉN magyarázok bele a történtekbe TÖBBET, mint ami, és ÉN szívom meg. És ÉN vagyok az, akit elutasítanak. Életemben először érzem igazán, hogy valakivel kölcsönös az érdeklődésünk egymás iránt, és hogy nem kell belemagyaráznom a dolgokba semmit, mert úgy egyértelműek, ahogyan vannak, a természetüktől fogva. Ennél nekem nem kell több. Legalábbis egyenlőre, mert nyilván, amikor az eberrel történik valami ilyesmi, akkor rögtön elkezdi fonogatni a szálakat. Találgat, álmodozik, és elképzeli milyen lesz a folytatás. De azthiszem, ez az egész dolog most más lesz. Most nem kell találgatni, evődni, gondolkodni, álmodozni és azok velejáróival foglalkozni. Most minden olyan egyszerű. Vagy annak tűnik. Most boldog vagyok. Mert van valaki, aki azzá tett. És bár sosem hittem volna, hogy egy este ilyen szinten megváltoztatja majd az életemet, most mégis bekövetkezett, amire mindig is vártam: a változás. A változás, egyenlőre még csak egy fiú, nem A fiú nevében. A változás új barátok és új kihvások nevében. A változás, ami új, határtalan irányokat és célokat szabott az életemnek. És mindez egy este, egyetlen egy éjszaka alatt.

2014. május 12., hétfő

Polaroidok.

Kedveskéim!c:
Sajnálom, de mint azt a címből is kitalálhattátok, most nem résszel jövök, ugyanis ezen a héten konkrétan netezni alig volt időm, nem hogy nyugodtan leülni, és részt írni.
SZÓVAL. Úgy döntöttem, most egy kicsit mással jövök. Mivel tegnap megvettem Simon Márton Polaroidok c. könyvét, és miközben kiolvastam, bejelöltem a nekem legjobban tetsző "polaroidokat", ezért úgy gondoltam, hogy most akkor ezt meg osztom Veletek, a rész helyett. Mivel én I M Á D T A M, gondoltam másoknak is tetszhet. Ha még nem ismernétek, akkor most megismeritek, ha meg már hallotatok róla, nagyjából tudjátok miről lesz szó. :)
Akkor ennyi lett volna a bevezető.
ENJOY!<3

Az ínyencségekhez ajánlott zene-bona1
Az ínyencségekhez ajánlott zene-bona2
Az ínyencségekhez ajánlott zene-bona3



439 Ha rosszul érted félre,
       az egész nem jentett semmit.

399 Csak ilyen távolról mutatom,
       hogy ne lássam egészen én sem.

041 Sok félreértett tévedés.

028 -Nem is tudtam, hogy szereted a maratont.
       -Mert nem is szeretem.
052 Ez mind másképp van,
       mint gondolod.

090 Csak nyugodtan,
       úgyis rosszul fogsz dönteni.

420 Csak képzeld el,  mi mindent
       csináltál már eddig a kezeiddel.

064 Az élet szép,
       csak te vagy szar.
065 Az élet szar,
       Te legalább szép vagy.

066 Ettől még nem.
224 Zúg a mikró.
       Leléptél vagy leléptem,
       nem emlékszem.

354 Szia, én a fekete doboz vagyok.

205 Nézzük egymást a folyóval, és
       felejtünk.

351 Végülis 11 éves
       korom óta várom,
       hogy rákos legyek.

322 Mekkora poén lenne,
       ha tényleg lenne feltámadás.

413 Fekszel, mint egy telefonfülke
       kirúgott ablaka.

116 Évekkel ezelőtt beleszerettem
       a szlovén hasonmásodba.

067 Még elkaptam
       tőle a náthát, aztán meghalt.

349 Milyen jó, hogy nem látni
       a korláttól a szakadékot.

343 Már nem rágom a körmöm,
       csak 2 percenként vágom.

334 A szerelem elmúlik, a bűntudat soha.

287 A csomagolást általában megtartom.
       Így vagyok veled is.

251 Van még lecsó.

332 Az idő egy szuszogva kocogó, kövér kisfiú.

447 Attól, hogy a szemem hozzászokik
       a sötéthez,
       én még nem tudok.

368 Fogmosás.
       Sose lesz vége.
298 Öltözködés.
       Sose lesz vége.
369 Véged.

453 A szomszéd néni
       kitett egy tányér tejet az ajtaja elé
       a szellemeknek.

377 Mint egy eltévedt búvár.
333 Lelkesen süllyedek.

297 Meg az ég ötszöge.

446 Interjú. Csend.
       -Mit mentene ki egy égő házból?
       -A lángokat.
140 Sötétítőn fák
       árnyéka lebeg és én
       el vagyok cseszve.

218 Nézni a száj
221 Nézni a kéz
301 Pad-thai.

242 Elkényesztetsz.

175 Csak ne fogy el.

240 Megpróbálni elhinni.
241 Aztán megpróbálni nem hinni el.

217 Zöld, bőrradiros tusfürdő.
      Szerintem az ilyeneket eleve
      emléknek gyártják.

335 Gondoltam,
       megmutatom neked
       az új melleimet.

265 Csinos.

201 Nosztalgia a jelen iránt.

202 A szeretleken nagyjából azt értem,
       hogy hiányzol akkor is,
       ha itt vagy.

336 Lényszíves aludj a vállamon.

458 Nem fény,
       arany árnyék.

173 A föl alatt.

215 A földön talált pillangót benzinkútról kivinni.
       Füvön meghalni jobb, gondolom.

011 Az ágyadon fekszem és a
       tériszonyról olvasok.

261 Te vérzel vagy én?

228 -Sehol se vagy.
       -Nem vagyok sehol.
246 Na jó, de hova lettek a fák?

249 A szavaim nem forgatja ki,
       csak engem.

252 Felelőtlen vagy.

247 Állat vagy.

185 A mélyben semmi szép nincs.
186 Csak a függés szobrai.

253 Nekem nem muszáj hazudnod.
254 De a többieknek igen.

172 Látod, ez lett belőled is.
       szavak,
       pedig tényleg hiányzol.

260 Most pedig megtanítalak szeretni,
       ezek voltak az utolsó mondatai.

270 Gyere vissza.

405 Meghalok.

155 Elméletileg jók vagyunk.

126 Kurvára félek.

291 Amikor egy óra múlva kiszedték
       a ketrecből, a fiatalember azt mondta,
       azért mászott be, mert meg akart halni.
       Akkor mondták meg neki, hogy itt évek óta
       nincsenek oroszlánok.

328 A kávé kijön a nadrágból,
       a hányás nem.

087 Van vagy 3000 könyvem.
       Nem segít.

499 Erről a letarolt nyírfaerdő
       pontosabban tudna mesélni.

362 Nem bocsátom meg, hogy lecseréltél
       valami öregre és unalmasra.
363 Nem bocsátom meg,
       hogy december van.

379 Sötétben végképp nem nézek tükörbe.

340 A szív egy tropikárium,
       a közepén ülve
       halas szendvicset eszik egy szipogó gyerek.

105 Polip szemén a könny.

308 Én már a semmit a te szádból nem hiszem el.

315 Mostantól fázom.

196 Képzeld el, hogy kitekered
       egy madár nyakát,
       aztán eléd áll, és elmondja milyen érzés.

473 Látod,
       azóta hordok színeket,
       például szürkét.

491 Ez nem vers, hogy csak úgy véget érjen.

511 Áll a maradék az ágyam mellett
       és őriz, mint kórházban haldoklót
       a narancslé.

484 Mielőtt elkezdtem csapkodni meg dobálózni,
       gondosan eltettem a képed a polcról.

519 Nem esik,
       szökik a víz az égből.

372 Itt az ideje
       kihányni a linzert.

515 És mint egy lekopott klaviatúrán,
       nem tudom,
       mi lesz.

225 Sár,
       úgymond.

376 Egy életre szól,
       de tekintve az életet,
       ez nem valami nagy dolog.

256 Zombirománc.

189 Könyörgöm fogyj el.

385 Ez egy olyan szimbólum,
       ami önmagát jelenti.

524 Hazudjunk valamit.
       Ennél bármi  jobb.

412 Nézd,bazdmeg, őzikék.076 Vadlúd viszi az eget.
       Vissza ne hozd.
                                                                       
528 Van bennem két meztelen ember.

436 Azt mondta elmegy, és kitalálja magát,
       mint Isten a csöndet.
432 Azt mondta, dehát maradok,
       és pakolt tovább.

439 40 kiló heroin az hány halál?
   
044 Rúzsba harapni.

094 Ez mind szemét lesz egyszer.
091 Ez mind szemét.

051 Tej.

472 Hogy legyen mire mondani,

       hiányzik.
520 Nevezzük
       egyéb fogalmak híján
       életnek.

207 Mint egy törés,
       várod, hogy emlék legyek.

450 Te meg döntsd hátra nyugodtan
       az ülést és aludj.
       Még sokáig, nagyon sokáig nem érünk oda.

533 És ezt is megírod?

2014. május 4., vasárnap

11.rész-06206981634

Kedveskéim!:)
Itt is lenne az új rész.c:
Először is...TE JÓ ÉG!!!! NAGYONNAGYONNAGHYONNAGYON KÖSZÖNÖM, HOGY A BLOG ELÉRTE AZ 1000+ OLDALMEGJELENÍTÉST!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Ez egyszerűen fantasztikus!!! És annyira, de annyira hálás vagyok érte!<3
Szóval. Remélem tetszeni fog Nektek és azthiszem ennyi...
Akkor jó olvasást!<333333


ÚJ SZEREPLŐ(tudom, a kép kicsit furi, de képzeljétek el civilbe.):

Név: Aaron Felthon
Kor: 20
Ki ő?: KFC-s ’picér’.
Hogy jött be a képbe?: Amnek és Liamnek ő hozta ki a kóláját+a számláját.

ajánlott zene-bonaC;

*Pár órával ezelőtt**Amanda szemszöge*


-Coca vagy Pepsi?- kérdezte unottan a pincér.
-Természetesen Pepsi- szólaltam meg először.
-Mi van?- kérdezte csodálkozva Liam, mire én ugyanolyan csodálkozóan meredtem rá. Hozzátette: -Mármint, hogy-hogy „természetesen” Pepsi? Általában mindenki a Coca-val van így…
-Ahhhhhhhhhhhhhhhha…hát én nem tudom. Mindig is jobban szerettem a Pepsit. Finomabb- vontam meg egyszerűen a válam.
-Uhh, oké! Akkor én egy Coca Cola-t szeretnék- mondta kihívóan, mire én felvontam a szemöldökömet.
-Mi ez? Felhívás keringőre?- vontam fel fél szemöldökömet.
-Áááá, nem. DEHOGY! Csak gondoltam, ha Te olyat, akkor Én ilyet és akkor majd össze tudjuk hasonlítani- nevette el magát. Olyan aranyos, amikor nevet! Ááááá.c:
-Mármint mit?
-Hát az ízét, természetesen.
-Ööööö, oké. Akkor én most azt hiszem, inkább eszegetek- nevettem el magam, és a kijelentésemnek megfelelően, enni kezdtem.
Pár perc múlva már hozta is a pincér a kólánkat. Megjegyzem, most nem ugyanaz a fiú, aki előbb…hogy is mondjam…hogy is fogalmazzak…Ő sokkal…helyesebb volt. A karjait és ahogy láttam a testét is, tetoválások fedték. Ízlésesen. A füleiben tágesz volt. Nem mondom, hogy nem volt menő...
-A két kóla- jött oda hozzánk, és mikor meglátta, hogy kicsit elidőzött a tekintetem az egyik tetkóján, kacéran elmosolyodott és felvonta a szemöldökét. –Egy Pepsi és egy Coca továbbá kihoztam a számlát is. A tetoválóm elérhetőségét is megadhatom…- tette hozzá röhögve, mire én kicsit pironkodva néztem fel rá.
-Kösz, nem kell, van sajátom- röhögtem el magam, majd mikor látta, hogy bal kezemet mindenféle tetoválások fedik, amolyan "te is? én is" biccentéssel nézett rám. Ám ekkor még nem látott mindent. Egy kicsit lejebb húztam a felsőmet, így láthatta, a mellkasomon "meglapuló" rózsáimat. 

Elcsodálkozott. Mármint a pincér. Liam már tudta milyen, hiszen a mosdóban, mikor levettem a felsőm, hogy kimoshassam, tetszését fejezte ki, így Neki csak egy apró mosoly jelent meg a szája sarkában, míg a másik csávókám ledermedt egy pillanatra.
-Uhh- szaladt ki a száján. –Te aztán dögös bige vagy!
-Amilyen gyorsan jutott eszdbe AZ a gondolat, hogy esetleg "Ti" olyan gyorsan verd is ki a fejedből- mondta Liam higgadt, ám tekintélyt parancsoló hangon.
-Nyugi, haver. Nem mászok rá a nődre. Levágtam a szitut! De azért barátok lehetünk. Vagy nem?- kérdezte inkább Tőlem, mire én elröhögtem magam.
-Barátok lehetünk. Barátok- tettem hozzá mégegyszer. Számára ezzel nyomatékosítottam azt, hogy nincs esélye, Liam-nek, pedig azt, hogy nagyon is van. J
-Tehát a számla- váltott témát a srác és lerakta elénk az összeget. Már épp nyúltam volna a tárcámért amikor Liam mosolygva intett a fejével, hogy hagyjam, hiszen megbeszéltük.
Miután fizetett, a pincér (mint később kiderült Aaron, a telefonszáma pedig: 0620/6981634. Ez a gyerek nem normális, én mondom!ÉN!) megkért, hogy ez előbb feltüntetett telefonszámon feltétlen keressem és legyünk barátok(?). Miután biztosítottam affelől, hogy feltétlenül, el ment. Nevetve fordultam vissza Liam-hez, aki kérdőn nézett rám.
-Mi az?- kérdeztem kicsit zavartan.
-Semmi…csak azon filozofáltam- és ez a szó, az ő szájából csak egy „kicsit” hangzott idegennek…:D:D:D –Hogy „Barátok lehettek. Barátok.”- idézte fel nem olyan rég a számon (ajkaimon hahhh >.<) kiejtett mondatokat.
-És ezen mi volt olyan nagy filozofálni való, ha szabad megkérdeznem?- mosolyogtam rá.
-Semmi, semmi...- nevette el magát és egyszeriben a nevetéséből egy huncut mosoly lett. Így folytatta: -Tehát, bejövök Neked.
-Mi van?- kérdeztem enyhén piros fejjel. Igen...az enyhén szó, azt jelenti, hogy brutálisan.
-Semmi, semmi- nézett rám még mindig, azzal az eszméletlenül édes mosolyával, és azthiszem élvezte, hogy égethet.
-Na jól van, akkor én azt hiszem csak megiszogatom itt a kólámat, aztán kihúzok a friss levegőre, lehűlni!- röhögtem a saját nyomoromon.
-Oké. Akkor megisszuk, aztán elhúzunk- így is tettünk. Miközben iszogattuk először a saját, majd a másik üdítőjét megkonzultáltuk, hogy tényleg mennyire "nem hasonlít egymásra a két kóla íze, mert salalalala és mert sanannannaa".
-Egyébként meglepően különböztek- röhögött Liam, miközben kitárta előttem a KFC-ből KIJÁRAT néven emlegetett ajtót.
-Na ugye, hogy ugye?- kérdeztem büszkén.
-És most?- nézett rám. -Hogyan tovább?
-Sétáljunk!- mosolyogtam rá.
-Mit mosolyogsz?- kérdezte szórakozottan.
-Semmit...-sunyítottam, merthogy volt miért. Egyáltalán nem akartam elmondani a vigyorgásom okát...
-Naaaaa! Mondd csak el! Hidd el...jobban jársz, ha most elmondod, mert elég kitartó tudok lenni, és a kitartásom egész idegesítő tud lenni egy idő után, ami azért lenne rossz, mert...-itt félbeszakítottam.
-Oké. Elmondom, de ígérd meg, hogy nem fogsz kinevetni és SOHA, SENKINEK nem mondod el!!
-Megígérem.
-Szóóóval. Én csak azért mosolyogtam, merthát izé. Szóval, csak azért mosolyodott el a szám... azért mutattam a tetszésem jelét ilyen módon, tehát azért tettem amit tette....
-Igeeeeeeen?
-m. Merthát, én még ilyen randi után sosem sétáltam a fiúval, aki izé elhívott. Mármint nem tudom, hogy ez az e, vagy Te elhívtál e, de nekem annak tűnt, szóval azért, mert még soha nem sétáltam így. Egy fiúval, aki kedves és úriember és bejön. Utcákon. Este. Egy (legalábbis Nekem) nagyon jó együtt töltött idő után...Éshát, mindig is szerettem volna. Najó. Ez fura, mert más nem ilyen nyomi dolgokra vágyik...úristen. Tök nyomi vagyok! De gááááz!!! És most miért nem mondassz semmit? Ne már!! Liam!!! Neeee- estem kétségbe teljesen. -Én elmondtam! Tudtam, hogy nem kellett volna! Minden olyan jól ment, én meg elrontom...mindig ez van. Ez nem igaz!!
-Mi? Mi van? Nem rontottál el semmit, te kis hülye!- mosolyodott el. -Én már éppen sétáltam lánnyal, így. Egy utcán. Este. Jónak mondható együtt töltött idő után. De ilyen jó együtt töltött idő után, még nem. És nem is ILYEN lánnyal. És még mielőtt azt hinnéd, hogy bármit is elrontottál,- mondta, miközben fél kézzel átkarolta a vállamat. -tudnod kell, hogy tökéletes volt!- erre nem számítottam. De arra végképp nem, hogy mindezek után, adott egy hosszú homlok puszit és átölelt. Elpirultam. Teljesen. De nem azért, mert égtem vagy ilyesmi. Hanem, a boldogságtól. Azoktól a mondatoktól, amiket mondott. Hogy tökéletes volt, és hogy...ááááá. :)
Így indultunk tovább. Ő a vállamon átvetette a karját, míg én a derekát fogtam át. Boldog voltam. Isszonyatosan boldog.
-Köszönöm. -mosolyodtam el az aszfaltot pásztázva, mire Ő is elmosolyodott.
-Ne Nekem köszönd!- és mégegyszer közel húzott magához és megpuszilt. ÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚRISTEN. Ezt éreztem. LEGBELÜL. Hiszen nem kezdhettem el kiabálni, és üvöltözni és sikítani és ordibálni és ugrálni. Áááá, azt majd otthon Lizzy-vel. Apropó Lizzy meg a többiek. Az út további része így telt el. Beszélgettünk, nevettünk (néha már annyira, hogy le kellett ülnöm...nem is én lennék. Mellesleg ilyenkor mindig vártunk 5-7 percet, hogy teljesen megnyugodjak..) és csak úgy általánosságban; élveztük egymás távolságát. Pár óra gyaloglás után az utcánkba értünk. Ezt tudtára is adtam. Aztán amikor megpillantottam, hogy 5 csöves üldögél a házunk előtt (merthogy annak tűntek, amúgy rohadtul nem voltak azok...), feltehetőleg alamizsnáért(?) várva, már kicsit félve fordultam Li-hez.
-Hogy fogok bejutni?
-Ööö, hát nem tudom. Szerintem, ha közelebb értünk, felmérhetjük az erőviszonyokat...és akkor majd meglátom mit tehetek. Te jó ég...ezek részegek is! Nézd, az egyik csaj! És épp a korláthoz fut...mit csinálnak ezek?
-Olyan, mintha a Titanic egyik jelenetét adnák elő...
-Hopp-hopp-hopp, fejlemények! Egy másik utána fut...ez lesz Jack. Lehet, hogy őrültek...akkor kevesebb az esélyünk....-egyre közelebb és közelebb értünk. És egyre ismerősebbek lettek az alakok, a frizurák és a hangok. Miután rájöttünk, hogy a csöves banda, voltaképpen a One Direction 4/5-e és a "csaj" Elizabeth, elröhötük magunkat.
-Hát Ti?

2014. április 28., hétfő

10.rész-A Titanic

Kedveskéim!
Először is ÓRIÁSI bocsi, amiért csak most jövök résszel, de rengeteg dolgom volt mostanában és úgy néz ki lesz is...úgyhogy számíthattok is pöti késésekre!
Szeretném előterjeszteni, hogy ez a rész, momentán úgy raktam fel, hogy körülbelül 3 percem volt rá. Szóval kérlek nézzétek el nekem, ha lesznek netalán értelmetlen szavak/mondatok, akkor sajnálom, és mihelyt lesz rá időm át fogom nézni, de sajnos perpillanat még az is nagy iő veszteség a számomra, hogy ezt a kis bevezető részt írom, ami valljuk be, kájd ov tragédia...Szóval!
Bocsi, és jó olvasást!c:



*Liz szemszöge* (még mindig..)
-Najó, elég a hülyülésből!- szóltam rájuk, mivel miután pukedliztem, Niall megragadta a karom és felkért egy tangóra(??), így mi össze vissza rángattuk a fejünket (és egymást is). Ez még nem is lenne akkora poén…de miután Harry és Louis karonöltve követtek minket…NA akkor már garantáltan szakadtam a nevetéstől. –Hiszen azért gyűltünk ma össze- folytattam-hogy beteljesítsük, a boldog, ifjú pár- mutattam Harryre, és Louisre –szerelmét, a házasság szentségével –kezdtem a ceremóniát, mire a fiúk elröhögték magukat. –Megcsókolhatod az arát! – szóltam ünnepéllyesen a szónoklatom befejeztével, és jelentőségteljesen Louis-ra néztem.
-Héééj!! Miért pont én vagyok az ara?- kérdezte felháborodva Harry.
-Hallod –kezdte Niall –Ha ti, ketten összeházasodnátok, az lenne a legkisebb problémánk, hogy ki az ara!- mondta, és mikor ezt így végig gondoltuk egyszerre nevettük el magunkat.
-Najó. Mostmár tényleg elég legyen!- szólaltam meg ismét! –Elvégre, azért kényszerítettetek gyalográsra, és itt megjegyezném, hogy áldom Amandát, hogy nem magas sarkúban kell tipegnem, London koszos, lepukkant és elhagyatott utcáin- dramatizáltam túl a helyzetet –Szóval, azért kell gyalogolnunk, hogy e „kellemes” séta közben jobban megismerjük egymást!- mondtam, mire a többiek egyértelműen bólogattak.
-Jó, ez oké, de ez így, milyen már…olyan, mintha azt mondanánk, „akkor most ismerkedjünk meg”! Így sosem fog bekövetkezni- töprengett Harry, megjegyzem jogosan.
-Ez igaz… -mondta Zayn. –Naa, Harry!- csapott az említett hátára –Végre volt egy értelmes megnyílvánulásod!- röhögte ki kellemesen, mire a „sértett” szúrós szemekkel nézett rá.
-Oké, mit szólnátok, ha játszanánk valamit?- vetette fel Louis.
-Felelsz vagy felelsz?- jutott Harry eszébe. –Az olyan, mint a felelsz vagy mersz, csak nem merünk- adta meg a logikus magyarázatot.
-Hallod- kezdtem röhögve –Ha ezt nem mondod el, hülyén halunk meg!
-Jól vanna!- mondta, majd karba tette a kezeit és elfordult. Azthiszem bedurcizott(?).
-Naaaa! Nem úgy gondoltam- nógattam és közben odamentem hozzá. –Tudod, hogy imádlak!
-Igeeeeeen???- kérdezte, miközben megnyalta az alsó ajkát és fel-le húzogatta  szemöldökét.
-Mi? Mi van? Én nem úgy értettem!- mentegetőztem égő vörös fejjel, de akkor más késő volt…
-Nyugi, Lizzy, mi megértünk!- mondta Zayn aranyos amolyan „nem gáz, nekünk bármit elmondhatsz” mosollyal az arcán.
-Igen!- szállt be Louis is. –Tudod, hogy mi megértünk és meghallgatunk! Hiszen én átérzem!- röhögött a saját bennfentes poénját, miszerint Louis meg Harry „szerelmesek”. Ha ha ha, de ez most nem segített. Se rajtam, se az egyre inkább paradicsom (esetleg ciklámen vagy cékla..talán szilva…) színű fejemen.
-Na jó. Elég lesz!- vetettem véget orbitális égésemnek. –Én kérdezdek!- utaltam a Harold barátunk által felvetett fantasztikus játékra. –Méghozzá MINDEGYIKŐTÖKTŐL- mondtam és hallattam egy sátáni kacajt –Illetve mégsem. Nialltől nem. Szóval. Mindannyian tetováltattatok…(kivéve Niall-t, ugyebár..) és ráadásul elég sokat…minden tetkótoknak van valami jelentése, vagy csak úgy „spontán” „ez jól nézne ki, mondjuk a fejemen” ráböktök valamire, és magatokra varratjátok?
-Számomra, az összes tetoválásom jelent valamit. Van amelyik többet, van amelyik kevesebbet, de mindegyiknek meg van a maga „miértje”- nyilatkozott Zayn.
-Dettó- jelentette ki Hazz. –Mert habár, vannak olyan ismerőseim, akik csak „divatból” vagy pusztán „egyszerélünk, de akkor is televarrva” teóriával csináltatják a tetkóikat, nekem ez teljesen más. Azthiszem a tetoválásaimmal saját magamat, a stílusomat és az életelveimet fejezem ki. Persze, ez csak a töredéke a kerek egész Harold Edward Styles-nak, ám igen fontos töredék. Jó..mondjuk egy csomó tetkóm jelentése nem nyilvánvaló kívülállók számára, de az nem lényeg. Én tudom, melyik miért van. És ez a lényeg- fejezte be, mellesleg elég szépre és hatásosra sikerült mondókáját. Csodálkozva néztem rá, hiszen nem feltétlenül erre a válaszra számítottam…vagyis nem tudom. Nem számítottam így nagyon semmire, de erre, végképp nem. Ám abszolút jó értelemben véve „lepett meg”. Azt hiszem, kezdem megkedvelni…ajjjajjj.
-Egyetértek- mondta Louis mosolyogva, a csodálkozott fejemet látva.
-Azthiszem mindannyiunk nevében beszélek- kezdte Niall –amikor azt kérdezem tőled, hogy mondd csak. Neked vannak/van tetkóid/tetkód?
-Hááát- kezdtem kicsit szégyenlősen –Igazából nincsenek…de nagyon szeretnék egyet, vagy akár többet is! Csak be kell valljam, ilyen téren szeretnék biztosra menni, úgymondd- mivel a fiúk kíváncsian néztek rám, folytattam. –Valami olyasmit szeretnék, ami „megérdemli”, hogy magamra varrjam. Olyasmit, amire örökre szeretnék emlékezni, és valami olyasmit amit örökre szeretni fogok. És amikor ránézek, akkor elönt a boldogság és a vele kapcsolatos ermlékeim- fejeztem be kicsit bátortalanul, mivel elég érdekesen néztek rám (egyesek vizslattak, khm, Harry), ezért gyorsan hozzá tettem: -Persze tudom, hogy ez elég hülyén, gyerekesen, és idétlenül meg ilyen „mesebelien” hangzik, de én így érzem. Mármint, azt akarom, hogy így legyen. És inkább kivárom, még eldöntöm, vagy megtalálom, hogy mit szeretnék, ami ennek a kritériumoknak megfelel, és csak azután varratok. Ha soha nem lesz ilyen, ami valljuk be eléggé elszomorító lenne, akkor soha nem lesz tetkóm, és így jártam…- fejeztem be (véglegesen) és kíváncsian lestem a fiúk reakcióját.
-Hűűű- reagált először Niall.
-Igeen…egyetértek!- mondta Zayn.
-Azt hiszem, nagyon bírlak!- szakadt ki Louisból, mire elmosolyodtam. Mindenki reagált. Egy valakit kivéve. Akinek a véleményére (nem, én sem tudom miért, de talán nem is akarom tudni…) igazán kíváncsi lettem volna. És igen, az Harry. Ő csak csendben nézett. De nagyon. Én érdeklődve figyeltem, mire egy apró mosoly kúszott az arcára. Szólásra nyitotta a száját, aztán inkább nem mondott semmit, csak tovább nézett, és mosolygott. Nem tudtam, hogy ez pontosan mit jelentett, de minden esetre örültem neki. J
Nem sokkal ezután teljesen belerázódtunk. Spontán tettünk fel egymásnak hülyébbnél-hülyébb (néha még a „hülye” szó sem volt elég kifejező, itt például arra gondolok, amikor Louis egész egyszerűen megkérdezte tőlem, hogy protkóm van-e [?????????], mert olyan szépen RAGYOGNAK a fogaim…én körüölbelül ilyen fejet vághattam:
 

Ugye? Szerintem is.) kérdéseket. Néha kicsit komolyabb dolgokról beszéltünk, és olyankor próbáltam elővenni a legértelmesebb énemet (már ha van olyan, megjegyezném Am néha kételkedik benne…nem értem miért..). Néha pedig csak spontán (jézu, de utálom ezt a szót) röhögtünk, és rohadtul nem vicces vicceket meséltünk. Példának okáért, a mindenkori, örök hatttttttalmas (remélem érzitek az iróniát) poén: nyuszika megy az eredőben egyszer csak fotel… Hát igen. Nem csalódtam a fiúkban. És ez egyébként minden téren értendő. Én eddig persze csak tévén, meg különféle youtube videókon keresztül „ismertem” őket, de amit ott láttam az nem ámítás volt. Az a való életben is olyan. És, hogy én ennek mennyire örülök? Kimondhatatlanul. De tényleg.
Annyira belemélyültem a beszélgetésbe, hogy észre sem vettem, hogy már otthon is vagyok/gyunk. Ezt szóvá is tettem:
-Hát, itt is volnánk.
-Mi? Ez a ti kérótok?- kérdezte Hazz.
-Hát…az Amé, és a családjáé…de ugye, gyakorlatilag, ha jobban belegondolok, az enyém is adtam meg a (szerintem) értelmes választ.
-Ühümm. És, mondd csak…apád hogy-hogy nem foglalkozik veled? Mármint, azt már tudom, hogy anyukáddal elváltak, és hogy anyukád el is ment, meg, hogy sokat utazik…de, hogy lehet, hogy ennyire nem érdekli, hogy mi van veled?- kérdezte töprengve Louis. Azthiszem, azt hitte, hogy csak a gondolataiban hangzott el a kérdés, így mikor rádöbbent, hogy feltette sűrű bocsánatkérések között szabatkozott és folyamatosan azt hajtogatta, hogy „ne haragudj Liz, nem akartam kimondani, és tudom, hogy nem tartozik rám. Akkor idióta vagyok, jesszusom”.
-Nyugu már!- állítottam le a véget nem érő esdeklését. –Nem haragszom!- mosolyodtam el. –Egyáltalán nem vettem zokon! Én megértem. Ha a helyedben lennék, engem is érdekelne. De mivel nem a helyedben vagyok, hanem sajnálatos módon, én vagyok a „szenvedő alany” szívesen beavatlak benneteket a Carter család hatalmas titkába- mivel mindannyian kíváncsian néztek rám, folytattam. –Szimplán leszar. Tudom, ez durván hangzik, de tényleg így van. Azt tudjátok, hogy sokat utazik, viszont nem annyit, hogy ne lenne egy-két „lopott” órája esetleg délutánja, amit egy szem lányával töltsön. Sokszor úgy van itthon, hogy én nem tudom, vagy észre sem veszem, hiszen, ha tehetem inkább Amandáék rezidenciáján tartózkodom, minthogy „haza” menyjek, az „otthonomba”- mondtam olyan gúnyosan, hogy még én is meglepődtem. –Nem mintha bánnám…mert persze, volt egy időszak, amikor nem értettem, hogy miért van, és próbáltam változtatni a dolgokon. Közeledni hozzá. Higgyétek el, én próbálkoztam, mert akartam, hogy apám LEGYEN. Mindennél jobban. De egy csodálatos márciusi estén konkrétan pofán csapott, hogy szimplán nem érdeklem. Számára olyan vagyok, mint egy alkalmazott…vagy nem is tudom. Havonta elömleszti a bankártyámat annyi pénzzel, amennyire szerintem egész életemben nem lesz szükségem, és számára ennyivel le vagyok tudva. Régebben dühös voltam rá ezért, de az régebben volt. Mára már én is hasonlóképpen teszek. Konkrétan üzleti kapcsolat van közöttünk. Csak neki ebből nincs „haszna”. Mondjuk, Nekem sincs. Mert, ha valaki, ÉN tudom, hogy a pénz, az nem minden. Sőt… Bár lennék egy szegény családban boldog, mint egy gazdag apával boldogtalan…No de mindegy. Ez van- fejeztem be, és csak akkor vettem észre, hogy már nem állunk a kapu előtt, hanem leültünk a ház előtti járdára, amitől, megmondom az őszintét, (még én sem tudom HOGYAN, és legfőképpen, hogy miért) tábori(??) hangulatom lett. Pedig se tűz nem volt, se tábor. Örültem, hogy leültünk, mert 1. a lábaimat még a lapos, kényelmes cipőm ellenére is fájdaltam (nem kicsit, hanem NAGYON), és mert 2. az aszfalt meleg volt, és amúgy is..olyan jó volt ott, akkor, abban a pillanatban.

Már javában elterelődött a téma, amikor két, felénk közeledő alakot pillantottunk meg.
-Nézzétek!- mutattam ünnepélyesen a két „ismeretlen kilétű” ember felé.  –Emberek!- és ezt legalább olyan ünnepélyesen mondtam, mintha szobrot avatnék…
-Tényleeeg?- kérdezte Niall „csodálkozva”.
-Hallod?- dobott meg Zayn egy kővel. –Ha nem mondod, ki nem találom!- röhögött ki.
-Mi? Emberek? Hol? És egyáltalán hogyan? Hiszen ez itt egy Alien Planet…Azonnal szólnunk kell az A.P.S.S.-nak!!!- mondta, majd ENYHÉN túldramatizálva a helyzetet elővette a telefonját, és láthatólag tárcsázott, majd hívott is valakit.
-Najó. Elég a drámázásból!- kaptam ki a kezéből a mobilját. –Megértettem a mondanivalótokat. Nem muszály tovább égetni. Amúgy sem vicces- forgattam a szemeimet.
-De. Azért egy pötit az volt!- vigyorgott Harry. –Valdd be!
-Soha! Inkább levetem magam erről az óriás hajóról!- mondtam, és betartva az ígéretemet, a járda melletti korláthoz siettem, és kihajoltam. Szerencsére Harry vette a T.I.T.A.N.I.C. célzást, és utánam futott.
-NE!! Rose!! Ne tedd!- kérlelt, és a hatás kedvéért megragadta a karomat.
-Sajnálom Jack… már nem bírom itt!
-Te tudod! De bárhogy is legyen, ha te ugrassz, ugrok én is!- és ő is ki akart hajolni, de mivel kicsit hevesebben tette, ezért..öhmm…hát, hogy szépen fogalmazzak átlibbent a korláton, és elterült a beton úron. –Meg ne szólalj!- kért, de az az igazság, hogy ha akartam volna, se tudtam volna, mert annyira röhögtem, hogy azt hittem megfulladok. És ezzel nem egyedül voltam így. Miután a fiúk odasiettek, ahelyett, hogy felsegítették volna társukat, körbeállták és alaposan kiszívták a végét. Sok oltás elhangzott, ám engedjétek meg, hogy kiemeljek, egy számomra kedves gyöngyszemet:
-Asszem  végül egyedül ugrottál- nyögte ki Louis, de annyira fuldoklott a röhögéstől, hogy alig bírta ki, míg ezt a farknyi mondatot kinyögte. Egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy már nem csak mi öten, hanem heten röhögjük ki szegény Harryt. A két csatlakozott személy pedig nem volt más, mint az én dága, egyetlen, édes, ám néha kiábándítóan undorító barátnőm, Amanda és Liam a Legendás Londoni Lóterelő Lovász. És EZZZZZZZZZZZAZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZ egy alliteráció. Hip-hip hurrá!
-Hát Ti?- eszmélt fel elsőként Niall.

2014. április 22., kedd

9.rész-"Liz szemszöge"

Drágaszágaim!
Először is szeretnék bocsánatot kérni a késés miatt, és hogy múlthéten egyáltalán nem hoztam részt. Ennek legfőbb oka, a végkimerültség, iskolai hajtás, a szüleimtől való jó teljesítményem elvárása és a húsvéti őrület (takarítás, minden mennyiségben................). Szóval bocsánat!
Viszont, most hoztam rééészt (najó, ezt még a hülye is látja. Te jó ég! Lilla: -.-) és tekintettel az elmaradt bejegyzésemre, és a késésre, ez most jóóóó hosszú lett!c;
Remélem, hogy nem haragudtatok meg túlságosan és, tetszeni fog ez a rész! Utóbbi esetben, kérlek Titeket, hogy kommenteljetek bátran, hiszen látam az oldalmegjelenítések számából, hogy vannak olvasók és érdekeltség, de igazán jól esne/jönne, ha ezt írásos formába adnátok. Persze ez továbbra sem kötelező.
Akkor jó olvasást!C:
Csüssz, Lilla<333(456789263637 haha, de vicces vagyok..:D)
Ui.: a tumblis olvasóim figyelmébe ajánlom, aaaaa *dobpergés* TUMBLIMAT (a linkre kattintva, a szokásos módon, megtekinthető!)! Kukkantsatok be, nézelődjetek és kövessetek, ha tetszik, és Neketek is van!:) Viszont, ha nincs, akkor szíves figyelmetekbe ajánlom, mert ez egy olyan hely, ahova mindenki szívesen elmenekül a problémái elől, ahol senki nem ítéli el, és senki nem bántja. Ajánlom, ha szomorú vagy, de akkor is, ha boldog. Szerintem fantasztikus! Továbbá twitterrel is rendelkezem, ha gondoljátok kövessetek, vagy nézelődjetek a tweetjeim között!:)


*Liz szemszöge*
Miután elköszöntem Amandától, a fiúk után mentem, akik az étterem előtt vártak rám.
-Most hogyan tovább?-néztem rájuk kíváncsian, mivel egyetlen egy kocsit/taxit/buszt/repülőt (jó..nyilván az utolsó kettőt viccnek szántam. Tudom, tudom, fergeteges humorom van.), egyszóval közlekedési eszközt nem láttam az úton várakozva. Ráadásul, olyan kihalt volt az utca, hogy szerintem még egy taxi leintése vagy a stoppolás is lehetetlen küldetésnek látszott.
-FIATAL MÉG AZ ESTE!-kezdett el üvölteni Harry és Niall folyamatosan bólogatott. -Sört, bort, piát ide! Keressük meg a legközelebbi szórakozóhelyet és rázzuk hajnalig!-kiabált még mindig, és körülbelül ilyen fejet vághattak(mármint Niall meg Harold): „na ugye, hogy micsoda ötlet!! Ugye?? UGYE???”. Én csak ennyit mondtam.
-Ezt te sem hitted el.
-Igen. Egyetértek Lizzel- mondta Zayn és csak úgy TŰNT, mintha egyet értett volna Velem...az áruló!!!! -Ugyanis kihagytad a felsorolásból a CSAJOKAT!- és nagyon úgy tűnt, beállt a „party arcok” eddig elég gyér számú tagsággal rendelkező klubbjába. -Aki velünk tart az üljön fel a party-vonatra! Tü-tűű!-és tényleg úgy tett, mint aki egy vonaton ül… Jézusom.
-Sajnos ennek a partyvonatnak már akkor szerelőre lett volna szüksége, amikor összeeszkábálták- mondta bölcsen Louis. -Mégis mit képzeltek? Hogy egy egész napos hajtás után bulizni megyünk?-kérdezte szemrehányóan, mire a "party arcok" heves bólogatásba kezdtek. -MERT ÉN BENNE VAGYOK!- közölte kiáltva. Egyre jobban kezdtem megijedni, hiszen bulizásról nem volt szó. Plusz semmi hangulatom nem volt valami luxus buli helyre elbumlizni. Meg amúgy is…NEM VOLT RÓLA SZÓ és pumk tum. Miután meglátták a kétségbeesett fejemet, elkezdett belőlük szakadni a röhögés. De olyan szinten nevettek, hogy azt hittem ott helyben szívrohamot kapnak. Amúgy a kis RR(röhögő roham)-ükkel annyi problémám volt, hogy nem értettem mi olyan vicces. Persze semmi bajom azzal, ha nevetenek, vagy jól érzik magukat, félreértés ne essék. Csak nem értettem. És nem szeretem, ha nem értek valamit, vagy éppen kimaradok valamiből. Ezért értetlenségemnek hangot is adtam:
-Mi olyan vicces?
-Az hogy- kezdte volna Niall, de nem tudta végig mondani, mert megint elkezdett röhögni.
-BEVETTED- üvöltött Harry és fuldoklott a nevetéstől.
-Ha láttad volna, milyen fejet vágsz!-száll be Zayn is, és utánozni próbálta értetlen arckifejezésemet, megjegyezném kevés sikerrel.
-Az oké. De mit vettem be?? Vagy mihez vágtam milyen arckifejezést? Vagy egyáltalán… MI VAN??- és egyre hülyébbnek éreztem magam.
-Akkor elmagyarázom-kezdte Louis akit már nem kellett többé a kipukkadástól félteni. Csak egy picit. Haha. -Nem tervezünk semmilyen bulit. Nem akarunk bepiálni és még csak csajozni sem akarunk!- mondta röhögve. -Csak szívattunk! Nem terveztünk semmi ilyet- fejezte be, és a többiek bólogattak.
-Akkor nem akarjátok megkeresni a legközelebbi szórakozóhelyet?
-Nem.
-És nem akartok sört, bort piát?- utánoztam elég érdekesen Harry hangját.
-Nem.
-És nem akartok felszállni a party-vonatra sem?
-Nem.
-És csajozni sem akartok?
-Nem.
-Én duplám nem: van csajom!-tette fel a kezét Louis. Mondjuk ezt tudtam, csak nem akartam, hogy AKKORA, ÓRIÁSI fannak nézzenek, mint amilyen vagyok. Valójában. Haha, hívjatok csak "Rafinált Elizabeth"-nek.
-Akkor én triplán, mert nekem menyasszonyom van!-csatlakozott Zayn. És igen...ezt is tudtam.
-Én meg szimplán szingli vagyok…-mondta büszkén Niall. Ezt is...
-Nekem senkim sincs!-mondta sírást imitálva Harry. Öööö, ezt is tudtam, de egyem a szívét..ez azért egy "kicsit" túlzás.
-Dehogynem!! Itt vagyok neked én!- mondta Louis majd drasztikusan odarohant hozzá és átölelte.
-De neked ott van Eleanor…
-Nekem csak TE számítassz!- vágott Harry szavába Louis, mire kész vége, mire elröhögtem magam. Azthiszem, azért egyedül, csak én, mert a többiek (Niall és Zayn már megszokták. Liam meg ugye Amandával "mulatta az időt".)
-De egy rohadékok vagytok!-mondtam ki nemes egyszerűséggel az igazságot, mire ők bólogatni kezdtek. -Akkor igazából, azt is tudjátok, hogy hogy jutunk haza, igaz? Csak a kocsit a hely mögé kellett parkoltatni, hogy ne legyen túl feltűnő! Igaz?-kérdeztem, mire mindenki másfelé kezdett nézni. -Ugye igaz?- kérdeztem kétségbeesve. -Mondjátok, hogy van valami tervetek!!!!
-Öööö…- kezdte Harry.
-A lábunkon?- fejezte be helyette Louis.
-Én se mondhattam volna jobban!- nézett rájuk büszkén Niall.
-Igen. Ez valóban egy szép, összehangolt munka volt!- szállt be Zayn is.
-Oké, oké. Akkor induljunk, mert ha gyalog akarunk hazajutni, akkor tényleg hosszú még az éjszaka!- mondtam, és ezzel el is indultunk. Senki nem szólt semmit. Csöndesen vonultunk London belvárosi utcáin, ami azért is tragédia, mivel, mi a kertvárosban lakunk…
-Egyébként…-törtem meg a csöndet egy negyed órás gyaloglás után. -Ti vagytok A One Direction. A világ LEGHÍRESEBB bandája. Hogy lehet, hogy nincs egy sofőr egy kocsival, akit mondjuk, ha felhívtok, hogy „Bocsi, tesó, itt vagyunk a belvárosban, viszont nem tudunk, hogy hazajutni, elugranál értünk?” értetetek jön?? Elvégre öt ilyen híres fiúnak, mint amilyenek ti is vagytok nem lenne szabad a sötét és veszélyes London utcáit róni!!-dramatizáltam túl a helyzetet.
-Hát igazából- kezdte Zayn, mire Louis közbe vágott.
-Állj. Elmondjuk neki?- kérdezte.
-Szerintem megbízhatunk benne!- szállt be a beszélgetésbe Harry.
-Szerintem is- értett egyet Niall.
-Najó. Mostmár tényleg kíváncsi vagyok, hogy mi lehet az a „hatalmas” titok.
-Van sofőrünk- mondta ki hirtelen Harry.
-MIIIIIIIIIIIIIII VAN??????????-kérdeztem körülbelül tizenhatszor magasabb fekvenciájú hangon, mint az eredeti.
-Harry!-sütötte le a szemét Louis. -Hallottál már a tapintatos és lassan beadagolós titok közlésről, te idióta?!
-Most mi van? Az mondtuk, hogy eláruljuk!!- védekezett.
-Jó, de nem így!- szidta le Niall is.
-Jó. Akkor kövezzetek meg!- durcázott. -De csak, hogy tudjátok! Én igenis hirtelen szeretem rázúdítani az áldozatomra a hidegvizet!
-Najó. Ide figyeljetek!- akadtam ki teljesen. –Ti most szívattok engem? Vagy mi van???? ITT GYALOGLUNK LONDON PUSZTÁJÁBAN köbö, és ti el akartátok summantani azt az apró, lényegtelen tényt, hogy nem kellene itt lébecolnunk a PIROS LÁMPÁS negyedet, hanem simán, egy kicseszett, és akkor még szépen fogalmaztam hívásba kerülne, és egy kiadós 10 perc múlva már otthon ülhetnénk?- kérdeztem. És áááá nem voltam kiakadva. És áááá nem lett elegem a gyaloglásból, ááááá nem voltam dühös és ááááááááááá nem haragudtam! Dehogy. Miért is tettem volna? Kis apróság…JÉZUS.
-De megtudjuk magyarázni!- kezdte Niall. –Ugye srácok?
-Igen!
-Az jó lenne, ha megmagyaráznátok, mert NAGYONNAGYONNAGYON kíváncsi vagyok, hogy vajon mi lehet az oka, ennek a „megbocsáthatatlan” tettnek- mondtam, és kicsit elmosolyodtam.

-Szóval…- kezdte volna Louis, mire Harry megint őszinteségi rohamot kapott.
-Azért nem hívtuk ide a sofőrünket, mert közelebbről megakartunk ismereni. És úgy gondoltuk egy ilyen éjszakai séta tökéletes alakalom egy kis beszélgetésre…
-HARRY!- kiáltotta el magát Zayn. –Te nem tudod tartani a szádat?- röhögött.
-Mondtam már, hogy én inkább „gyors elmondom” párti vagyok..
-Az minket nem érdekel- röhögött Niall is –De megvárhattad volna, még Louis szépen, lassan kimagyarázza. Most nézd meg szegény Liz-t. Lehet, hogy megijedt.
-Mi? Mivan?? Dehogy! Csak azon töprengtem, hogy miért nem mondtátok?- kérdeztem, mert tényleg nem értettem, hogy miért kellett ilyen hülyeségeket összehordani ahelyett, hogy elmonták volna…
-Attól féltünk, hogy hülyének fogsz nézni bennünket…-mondta…..Harry. Itt már én is elnevettem magam, ugyanis Louis-nak eltorzult az arca.
-Hogy te mekkora idióta vagy!- csapott a homlokára és értetlenül néztek Harry-re. Mármint a fiúkkal, együtt. Én csak nevettem…most komolyan. Hogy lehet valaki ilyen…ilyen aranyos?
-Nehezedre esett volna valami elködösített változatot mondani?- kérdezte Niall is.
-Hááát…mondtam már, hogy…
-Igen tudjuk. Te „hirtelen halál” párti vagy- fejeztük be helyette.
-Na- vigyorodott el –Csak tanultatok tőlem valamit…
-Szóóóóóóóval- kezdtem –Miért is néznélek Titeket hülyének? Figyeljetek…titokban, azért én is reménykedtem, hogy közelebbről megismerjük egymást, és barátok leszünk, mert ugye, én eddig a rajongóitok közé soroltam magam, de most már, hogy közelebbről megismertetek bennetek, jóóóó nyilván annyira közelről, amennyire egy ilyen este után meglehet ismerni valakit, én is szeretném, ha mi igazi, jó barátok lennénk!- mosolyogtam rájuk, mire ők is elmosolyodtak.
-Akkor nem nézel minket hülyének? És szerinted nem gáz, hogy ILYEN módon próbáltunk veled jobban összebarátkozni?- kérdezte Harry, és olyan aranyosan nézett rám, hogy kedvem lett volna megölelni…Istenem…azok a smaragdzöld szemek…
-Mii??? Nem. Dehogy! Részemről a szerencse- mondtam, és pukkedliztem előttük, mire mindannyian felröhögtek.

2014. április 13., vasárnap

Sajnálom...

Drágaszágok, azthiszem, a mai rész elmarad. Nagyon sajnálom.

Ezer bocsánat és annál több puszi.<3

2014. április 5., szombat

8.rész-"Pincér! Két martinit legyen szíves!"

Drágaszágok!
Kukucs!:D:D Szóóóóval, itt is lenne a nem túl hosszú, ám annál tartalmasabb új rész!
Remélem tetszeni fog Nektek! Ha így van, megtennétek, hogy kommenteletek vagy bármily módon jeleznétek, hogy mit gondoltok a rész/ekről, meg úgy általánosságban a blogról?
Nem is nyúzom tovább a billentyűzetet!
ENJOY!<3

Juj!! Azt kihagytam, hogy ezúttal szeretném megköszönni, a pár nap alatt botrányos gyorsasággal 700 felettire ugrott oldalmegjelenítések számát!!!! KÖSZÖNÖM és IMÁDLAK benneteket érte!!<3<3<3

-Mivan?-kérdeztem-Van rajtam valami?-kezdtem el vizslatni a ruhám, és dörzsölni az arcom, hátha elkenődött a rúzsom, vagy foltos lettem, vagy bármi…
-Mi? Ja..nem! Csak…Á..midnegy. Hagyjuk. Semmi, csak elbambultam-nagyon úgy nézett ki, hogy kizökkentettem a gondolataiból. Hát így járt. MUhahaahaha. Szóval leültem, és nekiláttam a rendelésemnek. Ami enyhén szólva kihűlt…
-Jóétvágyat!-mondta Liam, és jóízűen falatozni kezdett.
-Neked is-mosolyodtam el, mert olyan cuki volt. Úgy evett, mint aki már legalább egy hónapja nem kapott semmilyen ételt.
-Mivan?-nézett rám teli szájjal.
-Semmi, csak olyan vagy, mint aki legalább egy hónapja nem evett semmit. És most, hogy tele van a pofazacskód kajával, olyan vagy, mint egy hörcsög-nevettem el magam.
-Héééé, ez nem ér!!-mondta, miután jó alaposan megrágta, majd lenyelte a szájában lévő falatot.-Ne nevess ki! Tényleg tök régóta nem ettem. Azthiszem legutóbb reggeliztem..szóval tényleg éhes vagyok!-mondta „sértődötten”
-Jóóóó, oké. Bocsánat. Csak nagyon aranyos voltál, és ezen nevetnem kellett-mondtam, és visszafojtottam magamba a kacagást, ugyanis, mialatt mondtam megint nagyobb falatot vett be a szájába a kelleténél, és megint olyan volt, mint egy hörcsög. Ahelyett, hogy szóltam volna neki, megfogtam, bevettem én is egy nagy falatot a számba és a szájüregem két oldalába nyomtam őket. Pár pillanat múlva rám nézett és elröhögte magát.
-Te most direkt szívatsz?-nevetett-Tükröt mutatsz nekem? Hát jólvan, Amanda Johnson. Így állnuk-nevetett még mindig, majd ő is bevett egy nagy falatot, és úgy nézett rám. Nem bírtam. Majdnem kiköptem, ami számban volt. Úgy nézett ki, mint egy kis rágcsáló, aki télire gyűjt. Ráadásul nagy, bociszemeket meresztett. Hihetetlenül aranyos volt. A számban lévő falatokat gyorsan lenyeltem, még mielőtt megismételhettük volna a törénetet, csak most Liam ruháján landolt volna a megrágott kaja…Előkaptam a telefonom.
-Nézz ide, Amanda nénire-gügyögtem neki úgy, mintahogy nem is olyan rég tette ő, nekem- nézz cukin -utasítottam, mire ő engedelmeskedett, és megszeppent, teleszájú, nagy szemű hörcsögpofát vágott. Csináltam egy csomó képet. Köztük volt olyan is, amin én voltam a "hörcsög", ő pedig "ember". Aztán volt, amin mindketten hörcsögök voltunk, és végül pár olyan „selfiet” is készítettünk, ahol simán mosolygunk vagy éppen bandzsítunk, cenzúrázandó jeleket mutogatunk és nyelvet nyújtunk.
-Ugye tudod, hogy ezt még visszakapod?-nézett rám Liam.
-Mindjárt gondoltam-röhögtem el magam. Most, hogy végre „normális” üzemmódba váltottunk evés közben elkezdtünk beszélgetni.
-És- kérdeztem -vannak testvéreid?
-Igen-mosolyodott el-Két nővérem van: Nicola és Ruth. Imádom őket. És neked? Azt tudom, hogy van három bátyád, és két hugod. Mit is mondtál, hogy hívják a kicsiket?
-Sammy és Nikol-és ahogy rájuk gondoltam rögtön elkuncogtam magam.
-Mi az?-érdeklődött.
-Semmi..csak ha eszembejutnak, egyszerűen elönt a boldogság és mosolyognom kell. Tudod anyáék hiába örökbefogadták őket, és nem az édestestvéreim, én mégis annak tekintem őket. Ha bármikor, bárki megkérdezi tőlem, hogy „Amanda, nem fura neked, hogy örökbefogadtátok őket?” vagy „nem zavar, hogy ők színes bőrüek?” én csak büszkén annyit felelek: „Ők a testvéreim. Lehet, hogy nem vérszerint, de a testvéreim. És önt nem zavarja, hogy önön kívül senki nem foglalkozik olyan külsőséges, és fölösleges dolgokkal, mint például bőrszín?”. A bőrszínre vonatkozó kérdés, és válasz csak egyszer történt meg, de megtörtént!! Egyik este a sznob „barátaink” eljöttek hozzánk vacsorára, és természetesen, nekem is részt kellett vennem,-mondtam gúnyosan- az illem miatt. Anya persze leszidott érte, de igazából láttam rajta, hogy tetszett neki, amit mondtam. Büszke vagyok a családomra,  beleértve a két, kis, néger ördögfajzatot is. Mondjon akárki, akármit. Szeretem őket, és ezen egy sznob idióta, a férjén élősködő kis anorexiás modellfajzat, akit csupán a ruhák és a műkörme érdekel sem fog változtatni!-fejeztem be, majd kihúztam magam. A mellem csak úgy dagadt a büszkeségtől, ám azért egy picit tartottam Liam reakciójától…ugyanis, amióta befejzetem a kis monológomat, csak ült ott egyhelyben, és nézett. Nagyon nézett.
-Mi van?-kérdeztem türelmetlenül.
-Semmi…csak elgondolkodtam-felelte mosolyogva.
-Najó...az első ilyen alkalomnál, még csak-csak szó nélkül hagytam, hogy mit néztél annyira. De most nem leszek ilyen megértő. Szóval min gondolkodtál el?
-Csupáncsak azon, hogy milyen szerencsés lehet az a fiú, akinek ilyen barátnője van, mint te.
-Bemutathatnál annak a fiúnak-jöttem zavarba egy perc alatt, hiszen nincs barátom. Szingli vagyok. Egy ideje nem is volt..
-Nem kell hazudnod nekem-mondta mosolyogva. Mivan? Ez megőrült?
-Nem hazudok… szingli vagyok. Tök régóta!! Mi olyan hihetetlen ezen? Volt már barátom, de egyik sem működött...-mondtam lemondón.
-Óóóó. Ohóóóó váóóó óóóó!!
-Ezt még meddig akarod csinálni??-kérdeztem röhögve.
-Mi? Ja, semeddig. Befejeztem!-nevetett ő is-Viszont ez esetben-vette fel a „gentlemen” pózt, amin nevetnem kellett-Lenne kedve egy italhoz, hölgyem?-kérdezte, miközben fel-le húzgálta a szemöldökét.
-Bárhol-bármikor!-mondtam mosolyogva. Mert tényleg így gondoltam. Lehet, hogy nem régóta ismerjük egymást, de ezek alapján bárhol és bármikor szívesen elmennék vele randizni...c:
-Akkor…-mondta, majd elkiáltotta magát:-PINCÉR! Két martinit legyen szíves!-szegény kiszolgáló fiú, azt se tudta mit csináljon hirtelen. Gondolom nem volt szokás így rendelni. Mondjuk Liam sem egy megszokott srác. Legalábbis nekem, biztos nem! 
-Sajnos martinivel nem szolgálhatok. Valami mást esetleg?-kérdezte zavartan a pincérfiú.
-Ez esetben 2 kóla is megfelel-mondta Liam huncut mosolyra húzva a száját, majd halkan hozzátette:-A martinit bepótoljuk máskor-kacsintott rám, amitől kicsit zavarba jöttem…
-Coca vagy Pepsi?-kérdezte unottan a pincér.

2014. március 29., szombat

7.rész-Mi tartott ennyi ideig??

Drágaszágok!
Itt is lenne az új rész!
Sajnos nem lett túl hosszú, de a következő brutálisan az lesz, úgyhogy nem kell megijedni!D::D:D
Továbbá szeretném megköszönni a 2. díjamat ÉS és az oldalmegjelenítések egyre növekedő számát is!<3
Akkor jó olvasást!c:
Kommentelni ér!!
Mikor már éppen gondoltam, felnézek, ne legyek olyan feltűnő észrevettem, hogy ő is bámul. Ezen el kellett nevetnem magam. Először elpirult, aztán ő is elnevette magát. Csak nevettünk, és nagyon jó volt.
Pár perc múlva, már végre szárazan kaphattuk magunkra nem is olyan rég még vizes darabokat.
Éppen nyitottam volna az ajtót, amikor Liam kezét éreztem a vállamon. Csodálkozva fordultam vissza, és kérdő tekintettel néztem rá:
-Mi a baj??-kérdeztem.
-Semmi - húzódott egy félmosolyra a szája - csak szeretném, ha tudnád, hogy sajnálom. Azt ami történt veled. Amiket elmondtál. Tudom, hogy nem számít, és hogy már mindegy, de én mégis szeretném, ha tudnád, hogy így gondolom. Senki nem érdemli meg ezt. Számomra mindig is felfoghatatlan volt, hogy miért bántja az egyik ember a másikat? Vagy, miért nem tudunk elmenni egy olyan dolog mellett, ami nem tetszik? Felfoghatatlan. Engem is mindig vertek. Engem még általánosban... mindig csúfoltak, és vertek. A nagyobbak. Igazságtalan volt, mert a kisebbet könnyű legyőzni. Védtelen voltam. Elegem lett, és elkezdtem boxolni. Emlékszem eleinte milyen nehezen ment…aztán belejöttem. Már nem tudtak többé megverni. Már nem volt nekik olyan könnyű. Megvédtem magam, és elláttam a bajukat. Megmutattam nekik, hogy nem is vagyok én olyan gyenge. És bevált. Aztán, mikor látták az amúgy vak emberek, hogy milyen erős vagyok, már rögtön elkezdtek jönni. Szóba sem álltam velük, pedig  rengeteg új „barátot” szerezhettem volna - és a „barát” szót olyan gúnyosan és cinikusan mondta, hogy még nekem is belesajdult a szívem.- Csodálkoztam, hogy egyáltalán ők komolyan gondolták, hogy majd szóba állok velük, azok után, hogy addig nem is barátkoztak velem, míg nem voltam erős. Vagy sportos, vagy jóképű. Tökmindegy volt, és nem is érdekelt.. Szóval csak azt szeretném, ha tudnád, hogy pontosan tudom, min mentél keresztül. És átérzem, és bár ne kellett volna ezeken keresztül menned, mert nem érdemelted meg. Ezt senki nem érdemli meg. Az emberek ostobák - fejezte be mondandóját. A reakciómon én is meglepődtem, eleinte csak néztem, majd félve felé léptem. Mélyen a szemébe néztem, azokba a csodálatos mogyoróbarna szemekbe. Még közelebb léptem hozzá, és átöleltem. Szorosan megöleltem. Éreztem, hogy először még egy picit tétovázott, majd ő is visszaölelt. Csak ennyit suttogtam a nyakába:
-Köszönöm. Nagyon-nagyon köszönöm - és már majdnem megint elsírtam magam. Mikor észrevette, hogy már szipogok, egy kicsit eltolt magától, kereste a tekintetem, de valahogy nem tudtam a szemébe nézni. Sosem szerettem, ha gyengének látszom. Észrevette, hogy kerülöm a tekintetét, ezért az államnál fogva magához fordított, a szemembe nézett, és azt mondta:
-Ne sírj emiatt, mert senki nem érdemli meg a könnyeidet. Pláne nem az ilyen emberek -igaza volt. A sírásom rögtön abbamaradt. Valami ismeretlen nyugodság árasztotta el az egész testem, és iszonyatosan élveztem. Mikor látta, hogy megnyugodtam, így szólt:
-Na látod!!- mosolyodott el.- Olyan szépen tudsz mosolyogni, az ilyen emberek, vagy dolgok miatt ne hervadjon le az a gyönyörű mosoly a pofikádról!- gügyögött -Na! Hadd lássam, hogy tudsz mosolyogni! Mutasd meg Liam bácsinak!-ezen el kellet nevetnem magam - na végre! Látod? Tudsz te, ha akarsz!!-nevetett.- Na gyere, menjünk vissza, még mielőtt ránk rúgják az ajtót…
-Igen, szerintem is elképesztően hiányZOK nekik-mondtam somolyogva, kihangsúlyozva, hogy CSAK én, és Liam nem. Persze ezen rögtön „felháborodott”.
-Mi az, hogy csak te? Adok én neked-kiálltott, majd elkezdte csikizni az oldalamat. Ekkor már a mi „boxunknál” jártunk, és amikor megpillantottam a többiek mosolygós arcát, hirtelen elpirultam. Ugyanis Li a derekamnál fogva csikizett, és úgy nézhettünk ki, mint akik .. nem tudom, hogy nézhettünk ki. Vagyis igen, de inkább mindenkinek a saját kis fantáziájára bízom a mondta folytatását…..:
-Na, mi tartott már ennyi ideig?-kérdezte Harold.
-Én tudom!-tette fel a kezét Louis.
-Na, te csak maradj csöndben!-intette le rögtön röhögve Liam.-Nem tudsz te semmit!-ezen mind felnevettünk. Louis visszavágott:
-Még, hogy nem tudok semmit! Csak nehogy eljárjon a szám!! Hogy is volt az, amikor nálam voltál, és nem tudtad lehúzni a….-fejezte VOLNA be a mondandóját Lou, de Liam belefojtotta a szót.
-Jó, visszavonom!! Csak ne mondd el, SENKINEK!! Könyörgöm!! Az nagyon gáz volt…
-Micsoda??-kérdezte Lizzy.
-Na látod? Erről beszéltem. Elejtessz egy fél mondatot, és most mindenki kíváncsi a teljes igazságra. Gratulálok, Louis! Ügyes vagy!-mondta idegesen Li.
-Na te csak ne gratulálgass itt nekem! Hát nem magamba tartottam végül? Nahát akkor. Inkább a szádat a kajáddal tömd meg, ne értelmetlen szavakkal-mondta legalább olyan fennhangon, mintha maga Julius Cesar lenne…
-Nocsak, nocsak!- mondtam - Csak nem … öhm..Louis Tomlinson-hoz van szerencsém a One Direction-ból???-kérdeztem végül, mert valami nagy embert akartam mondani, de aztán rájöttem, hogy Ő MAGA egy „nagyember” vagy „sztár” ha úgy tetszik..szóval bebuktam. Zavaromon egyébként Louis jót nevetett.
-Naaaa, de télleg’-kezdte Liz „kultúráltan”-mi tartott ennyi ideig?
-Háát- kezdtem, és közben Liam-re sandítottam, aki csak huncutul rám kacsintott, és átvette a szót.
-Tulajdonképpen Am, szerencsétlenkedése miatt húzódott el eddig
-Micsoda????- kérdeztem felháborodottan.-Nem én vagyok az, aki „zsonglőrködni” akart, és magára öntötte az ÖSSZES szappant!-tettem szemrehányást.
-Ahha…de, azért ne felejtsük el megemlíteni azt az apró tényt sem, hogy erre nem került volna sor, ha VALAKI nem mossa ki az EGÉSZ felsőjét, és nem kéri, hogy „szórakoztassam” és „zsonglőrködjek” a szappannal, merthogy az mennyire „vicces”…-tett egyébként jogos szemrehányást. Az, hogy ezt mondtam, inkább maradjon köztünk.
-Igeen? És azt a részét, hol hagytad, hogy éppen nekiláttam volna, a most már nagyon is kihűlt kajámnak, amikor VALAKI RÁKÖPTE a KEDVENC felsőmre a MEGRÁGOTT, ZSÍROS kis cuki, aranyos, édes, egyetlen CSIRKEFALATKÁJÁT!!!
-Álljunk meg egy szóra - kezdte - ezerszer bocsánatot kértem már, és mondtam is neked, hogy VÉLETLEN volt. Nem égetem magam, szándékosan!! Szerinted komolyan kiterveltem az egészet? Vagy mi??-kért számon.
-Háát- kezdtem volna védekezni, de Niall közbeszólt:
-Te jó ég..úgy veszekedtek, mint egy idős házaspár! Nyugodjatok már le!! Minden rendben van. Nem kell a másikat okolni, mindenki megbocsát mindenkinek! Világbéke van emberek! Jól elvoltatok: értjük. Semmi baj, én úgy is tudom, mi lesz ennek az egésznek a vége, de az maradjon az én titkom- kacsintott ránk(Li-re és rám) Niall.
-Hát, én nem nagyon értem, hogy mire célozgatsz itt-mondtam-de oké.
-Én igen-mondta Liam, és mosolygott. Gondoltam rendben, majd elmondják, ha akarják.
-Szóval. Most, hogy ezt megbeszéltük, és mindenki kinevette magát- kezdett bele Niall a mondókájába -és most, hogy már csaknem éjjeli 2 óra van, mi lenne, ha nekifognátok az evésnek?? Csak egy ötlet…-és a hangjában némi cinizmust véltem felfedezni..
-Oké, oké. Bocsánat!-mondtam, és nekiláttam. Igazából kicsit bűntudatom volt, mert tudtam, hogy a fiúk egy nagyon nehéz, és hosszú nap után vannak, szóval egy kis gondolkodás után így szóltam:
-Figyeljetek….tudom, hogy egy nagyon hosszú napon vagytok túl-néztem rájuk- szóval nyugodtan menjetek! Pihenjétek ki magatokat, én meg hazatalálok egyedül. Te is Liz! Menj nyugodtan..igazán nem kell velem itt maradnod! Tudom, hogy neked is egy hosszú, izgalmakkal teli nap volt, úgyhogy megérdemled, hogy kialudd magad!! Majd holnap beszélünk!-mondtam.
-Biztos vagy benne?-kérdezte Zayn.-Nekünk ez már igazán semmiség, és szívesen vagyunk veletek-mosolygott.
-Persze! Menjetek nyugodtan! Így is rosszul érzem magam, hogy ennyire megvárakoztattunk benneteket.
-Najó. De csak, mert olyan szépen kérted-mondta Louis.-Viszont egy feltételem van!
-Na? Mi az?
-Olyan jól éreztük magunkat veletek, és hát persze nektek sem lehetett olyan rossz velünk..pláne, hogy én is a társaság tagja vagyok-kezdte az önimádást, de még mielőtt folytathatta volna közbevágtam:
-A lényegre-sürgettem.
-Oké, szóval. Adjátok meg a telefonszámotokat! Legalábbis te! Mert ugyebár Liz-t mi visszük haza…Jó lenne még valamikor összefutni. Igazán megkedveltünk benneteket!
-Rendben van!-mosolyogtam, majd bediktáltam az iPhonejába. Igaz, hogy neki mondtam, de minden fiú előkapta a telóját, és beírták a számom. Kivéve egy embert.
-Te nem írod be?-kérdeztem Liam-től, ugyanis ő volt az egyetlen, aki nem csinált semmit, csak ült. A kérdésemtől kicsit kíváncsiskodónak tűnhettem, de nemérdekelt.
-Nem - mondta egyszerűen. Se köpni, se nyelni nem tudtam.  Most haragszik valamiért? Vagy mivan? Ez mi? Azt hittem jól kijövünk..de úgy látszik, ő másképp gondolhatta. Az arcomon nagyon meglátszódhatott, hogy elgondolkoztam, ugyanis nevetve így folytatta:
-Nem írom be a számod a telefonomba, mert itt maradok veled, így bőven lesz még időm beírni, gondolom..-mondta.
-Mi?? Miért maradnál itt?-kérdeztem meglepődve.
-Azért, kérlek. Mert Liam egy úriember, aki szereti, ha ezt az a lány is tudja, aki mondjuk tetszik neki…-válaszolt Niall, Liam helyett. Nos..elpirultam, és remélem nem annyira, mint amennyire én éreztem.
-Mi lenne, ha egyszer befognád? Egyszer az életben!-nevetett Liam- Túl jól ismersz -tette hozzá halkabban. Öhmm..azthiszem ezt vehetem bóknak. Pontosítok: ezt bóknak vettem. A bókolásról szóló gondolatmenetemből Harry zökkentett ki:
-Még el sem mentünk, és te máris úgy teszel mintha már itt sem lennénk?? Ejnye Amanda...nem leszünk így jóba!-mondta majd mosolyogva átölelt.A fülembe még ezt suttogta:-Csak nehogy az első beszélgetések „kapcsolat lépcsőről” hirtelen, a...-nem tudta befejezni mondandóját, mert közbe vágtam.
-Szia Harry! Én is örülök, hogy megismertelek! Majd még találkozunk.
-Csá Am!-ölelt meg Zayn.
-Csá!-mondtam olyan lazán, ahogy csak tudtam. Ám Zayn röhögéséből úgy vettem ki, nem igazán sikerült…
-A viszont látásra, Amanda Johnson! Azthiszem látjuk még egymást-n yújtotta a kezét(?) Louis méltáságteljesen(köbö, mint egy üzletember………..), majd miután kezetszorítottam vele, ugyanolyan higgadsággal, és üzletemberes pózban kivonult a KFC-ből. Elnevettem magam.
-Szia Am!-ölelt meg Niall.
-Csevus, Haspók!-kuncogtam.
-Biztos, hogy elmehetek?-kérdezte Liz apróra összeszűkített szemekkel.
-Persze!! Tudom, hogy tegnapis sokáig fennt voltál, és a mai nap is tisztára lefárasztottad magadat!! Menj nyugodtan! Hidd el, ha nem lenne oké, akkor nem mondanám. Tudom milyen vagyok!!!-utaltam arra az apró, ám annál lényegesebb tényre, miszerint, ami a szívemen az a számon. Visszatartanám, ha nem lenne rendben, hogy elmegy..-Plusz figyeljj! A fiúk hazavisznek! Ezt csak nem hagyod ki!-kacsintottam, mire elnevette magát és szorosan magához húzott!
-Imádlak Amy, és köszi!!-mikor átölelt, megláthatta az asztalnál ülő Liam-et, ugyanis így szólt:-Amanda! Te aljas! Itt szépen elküldessz mindenkit, meg beadod nekem a „nagyonfáradtvagymenjhazanyugodtan” dumát, erre Liam-et ittmarasztalod? Ejj Am…én se csináltam volna jobban!-röhögött, mire elpirultam:
-Ez nem igaz! És, ha már ennyire tudni akarod, magától marad! És még mielőtt kikottyintok itt valamit-utaltam arra, hogy mivel én vagy a legjobb barátnője, nem egy cikis sztorim van róla…-még méltóságteljesen és győztesen kivonulhatsz.
-Okéokéoké. Nyugi. Már itt sem vagyok! Holnap beszélnük-kiálltott vissza a kijárattól. Miután láttam, hogy elhajtanak, visszaültem az asztalhoz, ahol Liam gyönyörű mogyoróbarna vizslató szemeivel találtam szembe magam.
-Mi az?-kérdeztem.

2014. március 22., szombat

6.rész-Liz, Ramones felső, a mosdóban Liammel

SZIASZTOK, kedves blog olvasók!:)))
Itt is volna az új rész. Ami most, valljuk be, elég hosszú lett, ami remélem, hogy inkább számít pozitívumnak, mint negatívumnak!!:))
Nem is rabolnám tovább az időtöket!
Jó olvasást, és, ha tetszik komizzatok, vagy az se baj ha nem! :D:D
Viszont ezúttal szeretném megköszönni a számomra H I H E T E T L E N tényt, miszerint eddig összesen 415(!!) oldalmegjelenítésem van. Ami lehet, hogy valakinek nem nagy dolog, vagy nem olyan sok, de NEKEM, igenis nagy (nagyon nagy) és nagyonnagyonnagyon szépen köszönöm!!:))
Ezermillió köszönet, és puszi. :)



Mire a többiek csodálkozva néztek rá.
-Mármint tényleg szarul. Mikor a szüleim elváltak, anyám rögtön lelépett. Azóta nem is láttam. Egyke vagyok, és megvallom az ősszintét, örülök neki, ugyanis apán üzletemben és velem sem foglalkozik, nemhogy még egy „porontyot” eltartson. Ahogy ő szokta mondani. Nem haragszom rá, amiért nem foglalkozik velem. Kiskoromtól kezdve vagy bedugott a bölcsibe, vagy lefizetett valami bébicsőszt, vagy egész egyszerűen lepasszolt Amandáékhoz. Kimondhatatlanul hálás vagyok nekik, azért, amiket tettek értem. Azóta vallom azt az igazi otthonomnak, és Amanda szüleit az igazi szüleimnek. Apámtól nem kaptam semmit a génjein és a pénzén kívül. Mondhatnám, hogy sajnálom, de nem. Igazából azt sajnálom, hogy mikor elmondom a „történetem” ilyen sajnálkozó tekintet ül ki az emberek arcára, mint most a tiétekre-mosolyodott el, a sok szomorú arcot látva.-Tudjátok,hogy miért? Mert nem vagyok sajnálatra méltó. Egyáltalán. Megvan mindenem. Egy szavam sem lehet. Megadatott nekem, hogy ilyen csodálatos emberekkel éljek, mint Amanda és a családja. Igaz, nem minden éjszaka alszok ott, de minden napomat ott töltöm. Velük megyek nyaralni, bevásárolni vagy éppen kirándulni. Természetesen cserébe kiveszem a részem a házimunkából, ami valljuk be minimumabb a minimumnál, hiszen, ha csak ezekbe a dolgokba belegondolok, annyi mindennel tartozom nekik, hogy hihetetlen. És a legcsodálatosabb az egészben, hogy olyan fantasztikusak ezek az emberek, hogy megengedik, hogy a családomnak hívjam őket. Ez többet ér nekem mindennél-miután befejezte, egy kis hatásszünet állt be. A csöndet egy felszolgáló törte meg:

-Elnézést, hogy megvárakoztattuk önöket, de sajnos volt egy kisebb áramszünet a konyhában. Ha nem tévedek, ez az önök rendelése-mutatott, a kis „felszolgálókocsira” ami most roskadásig volt pakolva kajával.
-Nem téved-mondta pimaszul Liam. Miután, mindenki kézhez kapta, amit rendelt, kicsit összébb kellett húzni magunkat, hogy Niall rendelése is elférjen.
-És ti, hogy álltok ezzel a család-dologgal? – érdeklődtem.
-Mi így egy család vagyunk-mondta Liam.
-Igen. Liam az apukánk-mondta Louis, mire felnevettem-Ne nevess. Ez tényleg így van. Ő a „DaddyDirectioner”. 
-Persze, ott van mindenkinek a „rendes családja”, de a rokonainkkal, sajnos csak igen ritkán találkozunk. Azért is valljuk magunkat egy családnak. Az év majdnem minden napján együtt vagyunk. Úgy, mint egy átlagos család. Együtt kelünk, együtt fekszünk-mondta Zayn.
-És miért pont Liam az apa?-kérdeztem, és közben rásandítottam Li-re.
-Ez egyszerű-kezdte Niall-Ő a leggondoskodóbb. 
-Igen. Liam az apukánk-mondta Louis, mire felnevettem-Ne nevess. Ez tényleg így van. Ő a „DaddyDirectioner”. 
-Persze, ott van midnenkinek a „rendes családja”, de a rokonainkkal ,sajnos csak igen ritkán találkozunk. Azért is valljuk magunkat egy családnak. Az év majdnem minden napján együtt vagyunk. Úgy, mint egy átlagos család. Együtt kelünk, együtt fekszünk-mondta Zayn.
-És miért pont Liam az apa?-kérdeztem, és közben rásandítottam Li-re.
-Ez egyszerű-kezdte Niall-ő a leggondoskodóbb. 
-Igen-kezdte Harry.-Mindig számíthatunk rá. Bármikor. Ha a bárkinek bármilyen problémája van, hozzá akármikor fordulhatunk tanácsért. Pontosabban: tanácsot csak nagyon ritkán ad, inkább rávezet bennünket arra, amit már amúgy is tudunk a szívünkben, legbelül, de még képtelenek vagyunk elfogadni.
-Köszönöm, srácok-mondta Liam komolyan. Ahogy rájuk néztem, hirtelen elöntött a felismerés. És úgy látszik, ez az arcomon is meglátszott…
-Ne nekünk köszöndd, haver!-mondta Zayn, majd hozzátette: -Amanda, min gondolkodtál el ennyire?? Mert nem azért, hogy bántsalak, de olyan „merengő” fejet vágsz-nevetett.
-Csak rájöttem, hogy mennyire nem ismernek benneteket azok, akik bármilyen rosszindulatú pletykát terjesztenek, vagy bármi rosszat mondanak rólatok. Mert minden túlzás nélkül: rólatok egyszerűen NEM LEHET. Most furán fog hangzani, de én már most imádlak benneteket. Egyesével, mindenkit. Talán alig pár órája ismerjük egymást, de én ezt érzem-mosolyogtam, magam elé meredve.
-Pedig higgyétek el nekem, Am nem az a könnyen barátkozó típus…-tette hozzá Liz, mire elnevettem magam.
-Lehet, hogy mi is, csak pát órája ismerünk benneteket, de azthiszem mindannyiunk nevében mondhatom,-mondta Louis-hogy mi is „imádunk” benneteket-és az „imádunk” szót lányos hangon mondta, és közben ugrándozott, ami mondanom sem kell, jól elrontotta a szép pillanatot, ugyanis a kis csapat egyszerre nevetett fel.
-Most, hogy mindenki ennyire imádja a másikat, nem kezdhetnénk el végre enni?? Mert még a végén kihűl, és azt ugyebár egyikőtök sem szeretné..-mondta Niall.
-Szerintem is együnk!-csatlakoztam az „Éhenkórászhoz” nevetve.
-Farkas éhes vagyok-kapta be az egyik kis csirkefalatját Liam, ám azzal a lendülettel ki is köpte, olyan forró volt. Ez így, még nem is lenne annyira gáz…de a kiköpött falat, az én felsőmön landolt……….A KEDVENC RAMONES FELSŐMÖN OLAJOS foltot hagyva maga után. Semmi baj, Amanda. Ki a rosszat be a jót.
-Úristen. Amy, annyira sajnálom!! El sem tudom mondani!! Azthittem, hogy már bőven „ehető”, de akkor bekaptam a számba, és olyan forró volt. Nem tudtam mit csinálni..annyira sajnálom. És bocsánat - ahogy belenéztem a most bűnbánattól csillogó mogyoróbarna szemeibe rögtön minden haragom elillant.
-Semmi baj, de, azért megyek, kimosom belőle a foltot a mosdóban, még friss!-nevettem, majd felálltam. Ahogy elindultam a női WC irányába, hallottam, hogy valaki rögtön feláll és utánam jön. Mikor beléptem a mosdóba, rögtön megnéztem a kísérőmet. És mikor megláttam, hogy ki az, rögtön szégyenlős mosolyra húzódott a szám.
-Csak nem gondolod, hogy azok után, amit tettem, hagyom, hogy egyedül szerencsétlenkedj?-nézett rám elképesztően kedves és bűnbánó arcal, LIAM.
-Hát…,ha már ennyire szeretnél, sehíthetsz-mondtam, és azzal a lendülettel levettem a felsőm, ugyanis elég érdekes lett volna, úgy kimosni, hogy rajtam van.
-Öhmmm...-köhögött Liam össze-vissza, mire elnevettem magam.
-Ne tegyünk már úgy, mintha óvodások lennénk. Biztos vagyok benne, hogy láttál már sokkal szebb lányt is melltartóban. Szóval nem kel úgy tenned, mintha „annyira zavarban lennél”-mosolyogtam rá, és elkezdtem engedni a vizet a foltos ruhadarabra.
-Már nem azért, hogy kötözködjek, de honnan tudod, hogy láttam már, szebb lányt is, egy, kettő nem vagyok óvodás, csak azt hittem, hogy….nem tudom, mit hittem-fejezte be mondandóját, mire nevetve ránéztem:
-Hogy-hogy honnan tudom? Egy világsztár vagy. A világ LEGHÍRESEBB-hangsúlyoztam ki- fiú bandájában énekelsz, és valljuk be, hogy egyáltalán nem vagy csúnya. Sőtt. Szóval, ne mondd nekem, hogy nem láttál még szebb lányt. Bárkit megkaphatsz, ezen a földön. Nem hinném, hogy a nemtudomhánymillió emberből PONT  ÉN hozlak zavarba…
-Lehet, hogy „világsztár” vagyok, ahogy te mondtad-és megvallom az őszintét, az ő szájából a „világsztár” szó elég furán hangzott…-de nem hinném, hogy abból, hogy „világsztár” vagyok az következik, hogy bárkit megkaphatok. El sem tudod képzelni, milyen nehéz így, egy olyan lányt találni, aki magamért szeret, és nem azért aki vagyok, vagy lettem, vagy kitudja. Nem tudom, hogy érted e, de éppen azt próbálom elmakogni, hogy így, nagyon nehéz olyan embereket találni, akik ÖNMAGAMÉRT szeretnek…tudom, ez így biztos fura, de ez a helyzet. Nem igazán tudok ezzel mit kezdeni. Folyton jönnek érdekemberek. Tömegestül, ám, olyanok, mint például te, vagy a barátnőd vagytok, vagy látszotok-ezen kicsit meglepődtem-csak nagy ritkán, és az ilyeneket megbecsüljük. Az, meghogy „biztos láttam már szebb lányt” meg a hasonlók, amiket mondtál, csak, hogy tudd, nem igaz. És, nem vagy  „tisztában” saját magaddal, vagy az adottságaiddal, ha az ellenkezőjét hiszed!-fejezte be a mondókáját, amin kicsit meglepődtem.
-Hát-kezdtem-erre most nem igazán tudok mit mondani. 
-Gondoltam-mondta csalódottan.
-Mi?? Nehogy azthidd, hogy azért nem tudok mit mondani, mert nem értelek meg, vagy azért mert nem értek egyet. Csak röstellem magamat, és ilyenkor nem mindig tudom, hogy mit mondjak.
-Mi?? Miért „röstelled” magad??-kérdezte csodálkozva.
-Azért, mert feltételeztem rólad, hogy „kihasználnád” a „világsztárságodat” vagyhogy egyáltalán, hogy „gyerekesen” viselkedhetsz. És sajnálom, pedig tudom, hogy nem igaz. És tudhattam volna. És tudtam is, csak nem tudom. Annyira sajnálom. És hidd el, én megértelek. Mármint, nyilvánvalóan fogalmam sincs arról, hogy milyen lehet világsztárnak lenni, de azt én is nagyon jól tudom, és a saját bőrömön tapasztaltam, hogy milyen az, amikor nem önmagadért szeretnek. A legeslegrosszabb érzés, amit valaha tapasztaltam. Az egész középiskolát számüzetésben töltöttem. Soha nem felejtem el, milyen érzés volt, amikor az első napomon bizakodva beléptem az iskola kapuján. Fontos momentum, hogy apám hozott el. Az autójával. Bementem, és már aznap ki PC-ztek maguknak. Mindenki utált, mert „gazdag” vagyok. Eleinte nem értettem, hogy miért, de aztán elkezdtek „elkényeztetett kis pinxsinek” és „ribancnak”  meg hasonlóknak szólítani. Soha nem felejtem el. Bizakodva mentem be, és sírva jöttem ki. Borzalmas volt. Tudod - néztem rá, egy pillanatra, de valahogy „elrabolta” a tekintetem, így a szemébe nézve meséltem tovább - mindig azt hittem, hogy azért nem fognak szeretni, mert nem vagyok szimpatikus nekik. A legdurvább az, hogy őket mégcsak nem is izgatta, hogy milyen vagyok. Milyen vagyok én. Ez tudod mit jelent??-kérdeztem, és éreztem az első kis sós könycsepp lefolyását az arcomon-Ez azt jelenti-kezdtem, és erőszakosan letöröltem azt az egy árva könnyet, elvágva útját-Ez azt jelenti, hogy egy 500 fős gimnázium, legalább 100 fős évfolyamában, nem volt EGYETLEN  olyan ember sem, akit érdekelt volna, hogy ki vagyok. Senki. Egyáltalán. Soha nem fogom elfelejteni, hogy milyen volt, és a legszomorúbb, hogy mindenki csak sajnálni tudott. Liz más iskolába járt, mert őt oda nem vették fel. Brian szintén. Steve, már kijárta a gimit. Adam pláne. Az ikrek pedig, még alig születtek meg. Még nem is ismertük őket. Sőt. Anyáék fejében akkor még nem is fogant meg a „fogadjunk örökbe egy gyereket” gondolat. Aztán, egyszer odajött hozzám egy lány. Nagyon megörültem, hogy végre, egy barátra leltem, és eddig csak nem mert hozzám odajönni. Legalábbis Kate(merthogy így hívták) azt mondta, ez az oka. Az örömöm túl hirtelen volt, ugyanis egy fél éves alakuló barátság után közölte velem, hogy csak kihasznált. Csak azért barátkozott velem, hogy „kiismerjen” és „megtudjon rólam dolgokat” majd azt megoszthassa a kis barátaival, így menővé válva. El sem tudom mondani, hogy mekkora csalódás volt. Életem legnagyobb csalódása. Ekkor jött el az a pont, hogy végem volt. Elkezdtem magam vágdosni. Akkor éppen azthiszem, még Lizzel is összevesztünk valamin. Már nem is emlékszek. Valami kis hülyeség volt. De igazából senkit nem akartam terhelni a pitiáner problémáimmal, miszerint arra sem vagyok képes, hogy beilleszkedjek…ígyhát elkezdtem magam okolni, és bántani. Aztán így ment tovább. „Rákaptam az ízére”, és mire anyáék észrevették, már az öngyilkosság gondolata is megfogant a fejemben, ám azthiszem azonmód el is vetettem. Egyik nap, még a szokásosnál is jobban kiakadtam. Hazamentem, és isszonyatosan dühös lettem. Hirtelen zokogásban törtem ki. De annyira sírtam, mint még soha. Kinyitottam az étkészeltes szekrényt, és sorban vágtam falhoz a tányérokat, mikor elfogytak, csak összestem, és úgy zokogtam tovább. Aztán emlékszem megnyugodtam, és néztem a körülöttem lévő törött tányérokat, és arra gondoltam, ez olyan mint én. Összetört. Megfogtam az egyik élesebb letört darabkát, és magamba méllyesztettem. Jól esett. Úgy éreztem a lelki fájdalmamat, a testi fájdalmammal csillaptíani tudom. És bevállt. Az volt az első vágás. Utána jött a többi. Ész nélkül sértettem fel a bőröm, és amikor már az ájjulás szélén voltam, csak annyit láttam, hogy anya zokogva felémhajol, és szólongat. A következő kép, egy kórházi szoba volt. Mindenki ott ült, aki számított, és engem néztek. Várakozóan néztek. Várták, hogy kinyissam a szemem. És amikor kinyitottam, és megláttam őket, nem szóltak semmit. Tudták, hogy felébredtem, mégis csak vártak. Vártak, hogy megszólaljak. Sosem szerettem, ha kérdezgetnek, ezért, próbálltam összeszedni a mondanivalómat. Kezdve a legelejéről. Mikor elmondtam, mindenki döbbenten nézett rám, és nem értették, hogy ez mikor történt, és azt sem, hogy miért nem mondtam el nekik, vagyhogy hogy nem vették észre? Apa nem szólt semmit. Felállt, kiment. Majd visszajött, és csak annyit mondott: „Ha felépültél, rögvest abba a gimnáziumban folytatod a tanulmányidat, ahol Liz tanul, és nem fogadok el semmilyen kifogást.” Hirtelen megnyugodtam. Elöntött a nyugalom. És nem csak azért, mert abba az iskolába már egy barátom biztos lesz, hanem azért, ahogy apa ezt a pár mondatot mondta. Szeretetteljes volt. És akkor rájöttem, hogy csakis az ő szeretetükre van szükségem. A családomra, és az egyetlen igaz barátomra-fejeztem be a történetet, amit őszintén megvallok fogalmam sincs miért mondtam el. Liam reakciója meglepett. Ő közel sem volt olyan tétlen, vagy szótlan, mint én voltam. 

Felémlépett, kivette a vizes felsőt a kezemből, arrébbrakta, majd az államnál fogva magafelé fordította az arcom, és így szólt:
-Én a barátod vagyok-csak ennyit mondott. Magához húzott, és megölelt. Az ölelése meleg volt, és megnyugatató. A pityergésem azonnal abbamaradt. Átöleltem én is, és belefúrtam az arcom a vállába. Nagyot szippantottam férfias illatából. Hirtelen azt éreztem, hogy nem akarom elengedni. Örökké tudtam volna így állni, és ez az érzés még számomra is ismeretlen volt. Ez új volt. És az új jó. Meghitt-legalábbis részemről meghitt-pillanatunkat az éppen ajtót felszakító Louis törte meg, mire rögvest szétrebbentünk.
-Óóó, tubicáim! Bocsánatot kérek, én nem tudtam, hogy itt ilyen….ööö..ilyen dolgok folynak-nézett először a vizes felsőmre, majd a kisírt szemeimre, és Liam magába méllyedő tekintetére-csak a többiek küldtek, hogy nézzem meg, hogy mindent kimostatok e már, amit viseltek, vagy mi tart ennyi ideig! De, úgylátom, még maradt ruha bőven-mosolyodott el-akkor azthiszem, én most angolosan távozom, és megmondom a többieknek, hogy nagyon makacs az a folt-ezzel az utolsó mondatával többet árul el magáról, mint szerette volna. Rájöttem, hogy Lou egy nagyon is komoly ember, a néha vicces néha kevésbé poénjai ellenére. Még egy olyan ember, akit azthiszem a barátomnak mondhatok. Ugyanis egy pillanatásból levágta a helyzetet, és kész volt „falazni” nekünk, amiért örökre hálás leszek.
-Akkor azthiszem, én most…nem tudom mit csinálok. Csurom vizes az egész felsőm-jelentettem ki, majd kínosan elröhögtem magam. Mondatomra Liam is felocsúdott, és újult erővel mosolyogva fordult felém:
-Azthiszem meg kellene szárítanunk-mondta el a nyilvánvaló tényt-de hogyan?
-Öööö, megvan!! Talán a kézszárítóval!!-értetlenül nézett rám.
-Tudoood!!-még mindig értetlen fejet vágott, úgyhogy odamentem a „kézszárítóhoz” ami alá, miután odatettem a kezem nagy hanggal jelezte, hogy készen áll a meleglevegő kifújására. Liam csak nevetve ezt mondta:
-Óóó, hogy te erre gondoltál. Nos, briliáns ötlet. Akkor tedd alá, és „haddszóljon”-nevetett.
-Okéokéoké…te pedig ez idő alatt, mondjuk zsongrőlködhetnél a szappanokkal..vagy valami ilyesmi.
-Hát, az Harry „posztja”…sajnálom. De én kétbalkezes vagyok.
-Gondoltam. Azért találtam ki ezt. Tudod, valamin nevetnem is kell, mialatt egyhelyben állok arra várva, hogy végre megszáradjon a felsőm…
-Óóóó, vagy úgy! Kis huncut! Hát miért nem ezzel kezted?-kérdezte, majd egész egyszerűen megfogta (az amúgy pumpás szappanokat, kettő is volt) és elkezdte hajigálni. Látványosnak látványos volt, ugyanis, mihelyt feldobta az egyiket, az összes szappan a trikóján landolt, ugyanis nem volt rendesen rátekerve a kis nyomóka. Pár perc múlva, már ketten álldogálltunk a „kézszárítóknál” a vizes felsőink megszáradására várva. Mégiscsak jól jártam ezzel a zsonglórködős ötlettel: vicces is volt és a hátramaradó időben gyönyörködhettem Liam kockáiban. 6 is volt. Megszámoltam.