Először is orbitálisan nagy bocsánatkéréssel tartozom, ugyanis hetek óta nem volt rész, ám ennek megvannak az okai: idén ballagok---->ballagási próbák, búcsú beszéd írás, saját vers tanulása, bcsúzós ének tanulása, családtagok, barátok meghívása, időpontok egyeztetése; bérmálok----->bérmálási kérdések tanulása, imák tanulása, vizsga mind ezekből, a bérmálás szervezés és összeegyeztetése az ÉLETEMMEL(csupa nagy betűkkel), bérma anyuci, bérma szent stb. stb.; vizsgázok-----> hegedű vizsga, vizsgaanyag tanulása, vizsgaanyag gyakorlása, vizsgaanyag előadása, tripla annyi hegedűóra mind emiatt; tanulás----> a tanárok terrorozálnak bennünket, engem nem érintő bukás fenyegetések, TZ-k írása, annak ellenére, hogy idén BALLAGUNK ÉS HAGYJANAK MÁR BÉKÉN, ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ, egyszóval: a diákok lázadnak, a tanárok meg ettől lázasak és akkor még sorolhatnám a magánéleti gondjaimat. Jaaa, és ennek a résznek a megírása, még annyiban volt komplikáltabb, mint a többié, ugyanis ha ezek még nem bizonxulnának "ELÉG"-nek, Anya eltiltott a nettől, még le nem bérmálok (megjegyzem jogosan), így dugiba kellett megírnom azt, amit megírtam, és azt, amit egy ilyen szép kis bevezető szöveg után fogsz (remélem) elolvasni.
So. Mégegyszer bocsi, a késésért!
Remélem tetszeni fog a rész!!!c: Ha így van KOMMENTELJETEK, aminek mondjuk így nincs jelentősége, mert, ha egy árva komment sem érkezik én akkor is írni fogom a történetet továbbra is, szóval BITCH, PLEASE!>.< Najó. Most, hogy beállt nálam az agyhalál, jó olvasást kívánok!:****
-Hát mi...- kezdte Liz, de Harold a szavába vágott.
-Hát mi hazagyalogoltunk, miután Ti azt tanácsoltátok Nekünk, hogy térjünk nyugovóra, de természetesen Mi, igazi rossz kisfiúk/kislányokhoz méltóan nem tettünk ennek eleget, ígyhát mikor elértünk a házatokhoz, a CÉL-hez, leültünk beszélgetni, vagyis felelsz vagy felelszezni, ami annyiban különbözik a felelsz vagy mersztől, hogy..- itt Liam félbeszakította.
-Jó, oké Hazz. Értjük. Hazakísértétek Liz-t, aztán leragadtatok. Nem előadást kértünk, ráadásul részletesebbet, csak egy köbö 2 szavas kielégítő választ...-próbálkozott Liam.
-Na jó. Nem elég, hogy Ti- mutatott Liz-re, Niall-re, Louis-re és Zayn-re- belém folytottáttok a szót és kinevettetek, erre megérkezik a hősszerelmes és még ő is oltogat! Tudjátok mit? Menyjetek a picsába!- sértődött vérig Harold, egy szempillantás alatt.
-Jó nyugiiii! Minden oké- szóltam közbe. -Viszont asszem, mi most bemegyünk, mert én csak most jöttem rá, hogy ROHADT fáradt vagyok, szóval ha nem bánjátok, Nektek is ezt tanácsolnám.
-Igen, igaza van- állt mellém Liz. -A mai nap átestem vagy 20 holtponton, ideje aludni menni.
-Oké, oké. Értjük: finom célzás arra, hogy ideje hazamennünk!- röhögött Niall.
-VISZONT!- kezdte nagy hévvel Louis -Nehogy azt higgyétek, hogy ennyivel leráztok bennünket!!!
-Mi van?- néztem értetlenül és ezzel nem voltam egyedül. Elizabeth is ugyanolyan érdekes fejet vágott.
-Igen!- kezdett heves bólogatásba a többi fiú is, és kezdtem magam úgy érezni, mintha itt mindenki okos lenne, kivéve én vagyok ilyen nyomi. Ja meg Liz.
-Najó. MIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII VAAAAAAN? Mert mostmár komolyan nem értem. Mit nem úsztunk meg? Miről van szó? És egyáltalán: MI? Kezdem magam hülyének érezni...- szólalt meg Liz, aki úgy látszik telepatikus, ugyanis egyre gondoltunk. Ezaz #feellikeasir.<3 (Írói.megjegyz.: Anna<3<3<3)
-Hééj, nyugi tigris!- röhögött Harry. -Csak arra céloztunk, hogy nehogy azt higgyétek, hogy most találkoztatok velünk utoljára, mert nem szabadultok meg tőlünk ilyen gyorsan, és még a telefonszámotok is megvan! Szóval tudunk titeket zaklatni!!- magyarázta meg a félreértést Harry, és megvallom kicsit meg is ijedtem, mert a "zaklatni" szót, olyan csillogással a szemében mondta, mintha legalább egy kis Pedo Mackóval lenne dolgunk...
-Akkor miért nem mondtátok szimplán annyit, hogy még szeretnétek velünk találkozni?- kérdeztem mosolyogva. -Meg amúgy is..nehogy azt higgyétek, hogy Ti vagytok itt az egyedüli furfangos személyek...nekünk is megvan ám a teló számotok, és ha VÉLETLENÜL; mert ugyebár direkt, még véletlenül SEM próbálnátok meg lerázni bennünket...szóval, ha VÉLETLENÜL; és ezt nem tudom elégszer hangsúlyozni, elfelejtenétek bennünket felkeresni, még a végén balesetből felteszem a számaitokat a netre, és akkor majd TÉNYLEG nem tudtok minket felkeresni, mert mindig hívni fognak titeket!- fejeztem be a mondókámat és a végén hallattam egy "MUhahahhahahaha erre nem számítottatok" sátáni kacajt.
-De erre nem fog sor kerülni, mert- kezdte Zayn -hétvégén bulit rendezünk, NÁLUNK, a One Direction házban, kötelező ott alvással és ezennel meg vagytok hívva!!- jelentette be ünnepélyesen, mire mindenki elkezdett ujjongani(??), köztük én is, ugyanis, mikor rákérdezett Louis, hogy megyünk-e, egy határozott "ki nem hagynánk" volt a válaszunk. Így történt, hogy miután Elizabeth Carter, a legjobb barátnőm és legkedvesebb makimajmom elcibált One Direction koncertre és igent mondtam neki, ahogy aztán a buli meghívásra is tettem, eltöltöttem feltehetőleg, életem LEGJOBB azaz L E G J O B B estéjét. De ekkor még nem tudtam, hogy lesz ez még jobb is!
Miután megbeszéltük, hogy ma van csütörtök és péntekről-szombatra lesz a buli, (ami zártkörű és csak páran leszünk, ez fontos) pénteken 4-re átmegyünk, és segítünk az előkészületekben úgy döntöttünk, hogy bemegyünk, mivel mindenkitől elköszöntünk, egy kar ragadta meg a kezemet. Kérdőn fordultam vissza.
-Igen?- kérdeztem mosolyogva, miután megláttam, hogy a kéz gazdája, bizony Liam volt.
-Mit igen? Te csak így itt hagynál engem, minden búcsú nélkül? Se puszi, se pá és be is mész? Hát milyen lány vagy te, Amanda Johnson?
-Ó, bocsáss meg, hogy nem kértem meg a kezed az első randink után(?)- nevettem el magam, de ekkor már ő sem bírta és elröhögte magát.
-Jóó, nem erre gondoltam. De ha már itt tartunk...nyilvános lánykérést szeretnék, nagy felhajtással és sok-sok virággal!!- mondta lányos hangon, közben furán ugrándozva, mire én először furán néztem rá, aztán nagyon nagyot nevettem.
-Najó. ELÉG LEGYEN! Itt várunk rátok már vagy 5 percre! És a mai napon nem pattintassz le bennünket még egyszer, Liam James Payne, mert azt ígérem, hogy nem fogod megúszni rémálmok nélkül, benne VELEM!- kiáltott rá Louis Liam-re és azthiszem, arra akart utalni, hogy siessünk, mert már elegük van a mai napból és mennének. Húha, egy géniusz vagyok. Atyaég.
-Oké, oké. Nyugi! Egy percet kérek! Induljatok el, majd utolérlek!- mondta Liam szemforgatva, majd visszafordult hozzám és mikor tekintete, a zén mosolygós tekintetembe ütközött, egy kicsit megenyhült arckifejezése és lágyen elmosolyodott...c: -Najó. Sajnos gyorsnak kell lennem, szóval a lényegre térek: mivel a fiúknak még előbb megadtad a telefonszámod és nekem nem, mondvánmajd később megadod...de a később nem következett be, szóval, Amanda Johnson. Megadnád nekem a telefonszámodat?- kérdezte annyira úriemberesen, hogy elpirultam.
-Hogy mondhatnék nemet, egy ilyen úriembernek?- mondtam nevetgélve, lányos zavaromban. Miután beírtam neki a számom a mobiljába, Ő is végrehajtotta ugyanezt a telefonomban. Mikor visszaandta megrökönyödve néztem iPhonom kijelzőjét. Amit ott láttam, azt muszály volt szóvá tennem.
-Most komolyan úgy írtad be magam a telefonomba, hogy Liam, a te egyetlen édesed, és utána három x?-kérdeztem nevetve.
-Igen. Akarod tudni, hogy miért?- sejtelmeskedett.
-Na, halljuk!
-Mert, tudtam, hogy mikor meglátod, így fogsz nevetni, ahogy előbb. És már ezért megérte!- mondta olyan romantikusan, hogy azthittem ott folyok el. Ráadásul, az elhangzottak után, közelebb lépett hozzám egy lépéssel, hosszan megcsókolta a homlokom és szinte suttogva így szólt:
-Jó éjt, Am! Remélem sokszor elmondhatom még ezt Neked, hátralévő életemben.- ezzel megfordult és elment és otthagyott engem a libabőrömmel. Azzal, hogy annyira nem mertem felnézni, hogy szinte már belebandzsult a szemem, a beton bámulásában. És a gyomromban a kájnd ov, megbolondult pillangóimmal. Egy ideig még nem tudtam a lábaimat rászánni, hogy bevigyenek engem a biztonságot és melegséget nyújtó házunk ölelő karjaiba(?), ugyanis a lábam földbegyökeredzett, a fejemen, meg ott díszelgett a letörölhetetlen vigyor. Még vagy 10 percig bámulhattam utánuk és közben azon gondolkodtam, hogy mennyire szerencsés lány vagyok. Nem csak azért, mert fantasztikus családom van, egy számomra több mint tökéletes legjobb barátnővel megspékelve, de ma találkoztam 5 olyan emberrel, akik egy, azaz egyetlen egy este alatt, olyan hatással voltak rám, az életemre, a lelkemre és mindenre, hogy hiretelen biztossá vált számomra, hogy Ők még óriási szerepet fognak játszani hátralévő életemben. Ha ez még mindig nem lenne elég, az 5 fiú közül, egyet nagyon megkedveltem. Igen, Liam-ről beszélek( ki másról). Vele kapcsolatban is hirtelen olyan biztossá vált minden. Évek óta arról álmodoztam, hogy legyen egy tökéletes fiú az életemben, akivel tökéletes módon ismerkedem meg és akinek hamarabb fogok megtetszeni, mint Ő nekem. Mert én már belefáradtam abba, hogy meglátok valakit, megismerem és ÉN szeretem meg. ÉN szenvedek. ÉN magyarázok bele a történtekbe TÖBBET, mint ami, és ÉN szívom meg. És ÉN vagyok az, akit elutasítanak. Életemben először érzem igazán, hogy valakivel kölcsönös az érdeklődésünk egymás iránt, és hogy nem kell belemagyaráznom a dolgokba semmit, mert úgy egyértelműek, ahogyan vannak, a természetüktől fogva. Ennél nekem nem kell több. Legalábbis egyenlőre, mert nyilván, amikor az eberrel történik valami ilyesmi, akkor rögtön elkezdi fonogatni a szálakat. Találgat, álmodozik, és elképzeli milyen lesz a folytatás. De azthiszem, ez az egész dolog most más lesz. Most nem kell találgatni, evődni, gondolkodni, álmodozni és azok velejáróival foglalkozni. Most minden olyan egyszerű. Vagy annak tűnik. Most boldog vagyok. Mert van valaki, aki azzá tett. És bár sosem hittem volna, hogy egy este ilyen szinten megváltoztatja majd az életemet, most mégis bekövetkezett, amire mindig is vártam: a változás. A változás, egyenlőre még csak egy fiú, nem A fiú nevében. A változás új barátok és új kihvások nevében. A változás, ami új, határtalan irányokat és célokat szabott az életemnek. És mindez egy este, egyetlen egy éjszaka alatt.
