2014. március 29., szombat

7.rész-Mi tartott ennyi ideig??

Drágaszágok!
Itt is lenne az új rész!
Sajnos nem lett túl hosszú, de a következő brutálisan az lesz, úgyhogy nem kell megijedni!D::D:D
Továbbá szeretném megköszönni a 2. díjamat ÉS és az oldalmegjelenítések egyre növekedő számát is!<3
Akkor jó olvasást!c:
Kommentelni ér!!
Mikor már éppen gondoltam, felnézek, ne legyek olyan feltűnő észrevettem, hogy ő is bámul. Ezen el kellett nevetnem magam. Először elpirult, aztán ő is elnevette magát. Csak nevettünk, és nagyon jó volt.
Pár perc múlva, már végre szárazan kaphattuk magunkra nem is olyan rég még vizes darabokat.
Éppen nyitottam volna az ajtót, amikor Liam kezét éreztem a vállamon. Csodálkozva fordultam vissza, és kérdő tekintettel néztem rá:
-Mi a baj??-kérdeztem.
-Semmi - húzódott egy félmosolyra a szája - csak szeretném, ha tudnád, hogy sajnálom. Azt ami történt veled. Amiket elmondtál. Tudom, hogy nem számít, és hogy már mindegy, de én mégis szeretném, ha tudnád, hogy így gondolom. Senki nem érdemli meg ezt. Számomra mindig is felfoghatatlan volt, hogy miért bántja az egyik ember a másikat? Vagy, miért nem tudunk elmenni egy olyan dolog mellett, ami nem tetszik? Felfoghatatlan. Engem is mindig vertek. Engem még általánosban... mindig csúfoltak, és vertek. A nagyobbak. Igazságtalan volt, mert a kisebbet könnyű legyőzni. Védtelen voltam. Elegem lett, és elkezdtem boxolni. Emlékszem eleinte milyen nehezen ment…aztán belejöttem. Már nem tudtak többé megverni. Már nem volt nekik olyan könnyű. Megvédtem magam, és elláttam a bajukat. Megmutattam nekik, hogy nem is vagyok én olyan gyenge. És bevált. Aztán, mikor látták az amúgy vak emberek, hogy milyen erős vagyok, már rögtön elkezdtek jönni. Szóba sem álltam velük, pedig  rengeteg új „barátot” szerezhettem volna - és a „barát” szót olyan gúnyosan és cinikusan mondta, hogy még nekem is belesajdult a szívem.- Csodálkoztam, hogy egyáltalán ők komolyan gondolták, hogy majd szóba állok velük, azok után, hogy addig nem is barátkoztak velem, míg nem voltam erős. Vagy sportos, vagy jóképű. Tökmindegy volt, és nem is érdekelt.. Szóval csak azt szeretném, ha tudnád, hogy pontosan tudom, min mentél keresztül. És átérzem, és bár ne kellett volna ezeken keresztül menned, mert nem érdemelted meg. Ezt senki nem érdemli meg. Az emberek ostobák - fejezte be mondandóját. A reakciómon én is meglepődtem, eleinte csak néztem, majd félve felé léptem. Mélyen a szemébe néztem, azokba a csodálatos mogyoróbarna szemekbe. Még közelebb léptem hozzá, és átöleltem. Szorosan megöleltem. Éreztem, hogy először még egy picit tétovázott, majd ő is visszaölelt. Csak ennyit suttogtam a nyakába:
-Köszönöm. Nagyon-nagyon köszönöm - és már majdnem megint elsírtam magam. Mikor észrevette, hogy már szipogok, egy kicsit eltolt magától, kereste a tekintetem, de valahogy nem tudtam a szemébe nézni. Sosem szerettem, ha gyengének látszom. Észrevette, hogy kerülöm a tekintetét, ezért az államnál fogva magához fordított, a szemembe nézett, és azt mondta:
-Ne sírj emiatt, mert senki nem érdemli meg a könnyeidet. Pláne nem az ilyen emberek -igaza volt. A sírásom rögtön abbamaradt. Valami ismeretlen nyugodság árasztotta el az egész testem, és iszonyatosan élveztem. Mikor látta, hogy megnyugodtam, így szólt:
-Na látod!!- mosolyodott el.- Olyan szépen tudsz mosolyogni, az ilyen emberek, vagy dolgok miatt ne hervadjon le az a gyönyörű mosoly a pofikádról!- gügyögött -Na! Hadd lássam, hogy tudsz mosolyogni! Mutasd meg Liam bácsinak!-ezen el kellet nevetnem magam - na végre! Látod? Tudsz te, ha akarsz!!-nevetett.- Na gyere, menjünk vissza, még mielőtt ránk rúgják az ajtót…
-Igen, szerintem is elképesztően hiányZOK nekik-mondtam somolyogva, kihangsúlyozva, hogy CSAK én, és Liam nem. Persze ezen rögtön „felháborodott”.
-Mi az, hogy csak te? Adok én neked-kiálltott, majd elkezdte csikizni az oldalamat. Ekkor már a mi „boxunknál” jártunk, és amikor megpillantottam a többiek mosolygós arcát, hirtelen elpirultam. Ugyanis Li a derekamnál fogva csikizett, és úgy nézhettünk ki, mint akik .. nem tudom, hogy nézhettünk ki. Vagyis igen, de inkább mindenkinek a saját kis fantáziájára bízom a mondta folytatását…..:
-Na, mi tartott már ennyi ideig?-kérdezte Harold.
-Én tudom!-tette fel a kezét Louis.
-Na, te csak maradj csöndben!-intette le rögtön röhögve Liam.-Nem tudsz te semmit!-ezen mind felnevettünk. Louis visszavágott:
-Még, hogy nem tudok semmit! Csak nehogy eljárjon a szám!! Hogy is volt az, amikor nálam voltál, és nem tudtad lehúzni a….-fejezte VOLNA be a mondandóját Lou, de Liam belefojtotta a szót.
-Jó, visszavonom!! Csak ne mondd el, SENKINEK!! Könyörgöm!! Az nagyon gáz volt…
-Micsoda??-kérdezte Lizzy.
-Na látod? Erről beszéltem. Elejtessz egy fél mondatot, és most mindenki kíváncsi a teljes igazságra. Gratulálok, Louis! Ügyes vagy!-mondta idegesen Li.
-Na te csak ne gratulálgass itt nekem! Hát nem magamba tartottam végül? Nahát akkor. Inkább a szádat a kajáddal tömd meg, ne értelmetlen szavakkal-mondta legalább olyan fennhangon, mintha maga Julius Cesar lenne…
-Nocsak, nocsak!- mondtam - Csak nem … öhm..Louis Tomlinson-hoz van szerencsém a One Direction-ból???-kérdeztem végül, mert valami nagy embert akartam mondani, de aztán rájöttem, hogy Ő MAGA egy „nagyember” vagy „sztár” ha úgy tetszik..szóval bebuktam. Zavaromon egyébként Louis jót nevetett.
-Naaaa, de télleg’-kezdte Liz „kultúráltan”-mi tartott ennyi ideig?
-Háát- kezdtem, és közben Liam-re sandítottam, aki csak huncutul rám kacsintott, és átvette a szót.
-Tulajdonképpen Am, szerencsétlenkedése miatt húzódott el eddig
-Micsoda????- kérdeztem felháborodottan.-Nem én vagyok az, aki „zsonglőrködni” akart, és magára öntötte az ÖSSZES szappant!-tettem szemrehányást.
-Ahha…de, azért ne felejtsük el megemlíteni azt az apró tényt sem, hogy erre nem került volna sor, ha VALAKI nem mossa ki az EGÉSZ felsőjét, és nem kéri, hogy „szórakoztassam” és „zsonglőrködjek” a szappannal, merthogy az mennyire „vicces”…-tett egyébként jogos szemrehányást. Az, hogy ezt mondtam, inkább maradjon köztünk.
-Igeen? És azt a részét, hol hagytad, hogy éppen nekiláttam volna, a most már nagyon is kihűlt kajámnak, amikor VALAKI RÁKÖPTE a KEDVENC felsőmre a MEGRÁGOTT, ZSÍROS kis cuki, aranyos, édes, egyetlen CSIRKEFALATKÁJÁT!!!
-Álljunk meg egy szóra - kezdte - ezerszer bocsánatot kértem már, és mondtam is neked, hogy VÉLETLEN volt. Nem égetem magam, szándékosan!! Szerinted komolyan kiterveltem az egészet? Vagy mi??-kért számon.
-Háát- kezdtem volna védekezni, de Niall közbeszólt:
-Te jó ég..úgy veszekedtek, mint egy idős házaspár! Nyugodjatok már le!! Minden rendben van. Nem kell a másikat okolni, mindenki megbocsát mindenkinek! Világbéke van emberek! Jól elvoltatok: értjük. Semmi baj, én úgy is tudom, mi lesz ennek az egésznek a vége, de az maradjon az én titkom- kacsintott ránk(Li-re és rám) Niall.
-Hát, én nem nagyon értem, hogy mire célozgatsz itt-mondtam-de oké.
-Én igen-mondta Liam, és mosolygott. Gondoltam rendben, majd elmondják, ha akarják.
-Szóval. Most, hogy ezt megbeszéltük, és mindenki kinevette magát- kezdett bele Niall a mondókájába -és most, hogy már csaknem éjjeli 2 óra van, mi lenne, ha nekifognátok az evésnek?? Csak egy ötlet…-és a hangjában némi cinizmust véltem felfedezni..
-Oké, oké. Bocsánat!-mondtam, és nekiláttam. Igazából kicsit bűntudatom volt, mert tudtam, hogy a fiúk egy nagyon nehéz, és hosszú nap után vannak, szóval egy kis gondolkodás után így szóltam:
-Figyeljetek….tudom, hogy egy nagyon hosszú napon vagytok túl-néztem rájuk- szóval nyugodtan menjetek! Pihenjétek ki magatokat, én meg hazatalálok egyedül. Te is Liz! Menj nyugodtan..igazán nem kell velem itt maradnod! Tudom, hogy neked is egy hosszú, izgalmakkal teli nap volt, úgyhogy megérdemled, hogy kialudd magad!! Majd holnap beszélünk!-mondtam.
-Biztos vagy benne?-kérdezte Zayn.-Nekünk ez már igazán semmiség, és szívesen vagyunk veletek-mosolygott.
-Persze! Menjetek nyugodtan! Így is rosszul érzem magam, hogy ennyire megvárakoztattunk benneteket.
-Najó. De csak, mert olyan szépen kérted-mondta Louis.-Viszont egy feltételem van!
-Na? Mi az?
-Olyan jól éreztük magunkat veletek, és hát persze nektek sem lehetett olyan rossz velünk..pláne, hogy én is a társaság tagja vagyok-kezdte az önimádást, de még mielőtt folytathatta volna közbevágtam:
-A lényegre-sürgettem.
-Oké, szóval. Adjátok meg a telefonszámotokat! Legalábbis te! Mert ugyebár Liz-t mi visszük haza…Jó lenne még valamikor összefutni. Igazán megkedveltünk benneteket!
-Rendben van!-mosolyogtam, majd bediktáltam az iPhonejába. Igaz, hogy neki mondtam, de minden fiú előkapta a telóját, és beírták a számom. Kivéve egy embert.
-Te nem írod be?-kérdeztem Liam-től, ugyanis ő volt az egyetlen, aki nem csinált semmit, csak ült. A kérdésemtől kicsit kíváncsiskodónak tűnhettem, de nemérdekelt.
-Nem - mondta egyszerűen. Se köpni, se nyelni nem tudtam.  Most haragszik valamiért? Vagy mivan? Ez mi? Azt hittem jól kijövünk..de úgy látszik, ő másképp gondolhatta. Az arcomon nagyon meglátszódhatott, hogy elgondolkoztam, ugyanis nevetve így folytatta:
-Nem írom be a számod a telefonomba, mert itt maradok veled, így bőven lesz még időm beírni, gondolom..-mondta.
-Mi?? Miért maradnál itt?-kérdeztem meglepődve.
-Azért, kérlek. Mert Liam egy úriember, aki szereti, ha ezt az a lány is tudja, aki mondjuk tetszik neki…-válaszolt Niall, Liam helyett. Nos..elpirultam, és remélem nem annyira, mint amennyire én éreztem.
-Mi lenne, ha egyszer befognád? Egyszer az életben!-nevetett Liam- Túl jól ismersz -tette hozzá halkabban. Öhmm..azthiszem ezt vehetem bóknak. Pontosítok: ezt bóknak vettem. A bókolásról szóló gondolatmenetemből Harry zökkentett ki:
-Még el sem mentünk, és te máris úgy teszel mintha már itt sem lennénk?? Ejnye Amanda...nem leszünk így jóba!-mondta majd mosolyogva átölelt.A fülembe még ezt suttogta:-Csak nehogy az első beszélgetések „kapcsolat lépcsőről” hirtelen, a...-nem tudta befejezni mondandóját, mert közbe vágtam.
-Szia Harry! Én is örülök, hogy megismertelek! Majd még találkozunk.
-Csá Am!-ölelt meg Zayn.
-Csá!-mondtam olyan lazán, ahogy csak tudtam. Ám Zayn röhögéséből úgy vettem ki, nem igazán sikerült…
-A viszont látásra, Amanda Johnson! Azthiszem látjuk még egymást-n yújtotta a kezét(?) Louis méltáságteljesen(köbö, mint egy üzletember………..), majd miután kezetszorítottam vele, ugyanolyan higgadsággal, és üzletemberes pózban kivonult a KFC-ből. Elnevettem magam.
-Szia Am!-ölelt meg Niall.
-Csevus, Haspók!-kuncogtam.
-Biztos, hogy elmehetek?-kérdezte Liz apróra összeszűkített szemekkel.
-Persze!! Tudom, hogy tegnapis sokáig fennt voltál, és a mai nap is tisztára lefárasztottad magadat!! Menj nyugodtan! Hidd el, ha nem lenne oké, akkor nem mondanám. Tudom milyen vagyok!!!-utaltam arra az apró, ám annál lényegesebb tényre, miszerint, ami a szívemen az a számon. Visszatartanám, ha nem lenne rendben, hogy elmegy..-Plusz figyeljj! A fiúk hazavisznek! Ezt csak nem hagyod ki!-kacsintottam, mire elnevette magát és szorosan magához húzott!
-Imádlak Amy, és köszi!!-mikor átölelt, megláthatta az asztalnál ülő Liam-et, ugyanis így szólt:-Amanda! Te aljas! Itt szépen elküldessz mindenkit, meg beadod nekem a „nagyonfáradtvagymenjhazanyugodtan” dumát, erre Liam-et ittmarasztalod? Ejj Am…én se csináltam volna jobban!-röhögött, mire elpirultam:
-Ez nem igaz! És, ha már ennyire tudni akarod, magától marad! És még mielőtt kikottyintok itt valamit-utaltam arra, hogy mivel én vagy a legjobb barátnője, nem egy cikis sztorim van róla…-még méltóságteljesen és győztesen kivonulhatsz.
-Okéokéoké. Nyugi. Már itt sem vagyok! Holnap beszélnük-kiálltott vissza a kijárattól. Miután láttam, hogy elhajtanak, visszaültem az asztalhoz, ahol Liam gyönyörű mogyoróbarna vizslató szemeivel találtam szembe magam.
-Mi az?-kérdeztem.